A gazdák most jogosítványt is szerezhetnek a kutyájukhoz
Fotó: Shutterstock

Nem kamu, most tényleg szerezhetsz jogosítványt a kutyádhoz

Már csaknem 2600-an regisztráltak a felelős állattartást támogató gazdijogsi képzésre - mondta a program sajtótájékoztatóján Bognár Lajos országos főállatorvos.


Nagy az érdeklődés

A gazdijogsi jelenléti képzései szinte azonnal beteltek, a program honlapját pedig naponta legalább ezren keresik föl. (Mi reggel próbáltuk, nem töltött be az oldal, azt írta ki, hogy nem elérhető) .A Nemzeti állatvédelmi program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos szerint a gazdijogsi népszerűsége azt igazolja, hogy Magyarországon sokakat érdekel a felelős állattartás, amire már gyerekkorban el lehet kezdeni a felkészülést.

A belföldi állatvédelem sokat lépett előre az idén: az év elején megalakult az Állatvédelmi Jogi, Elemző- és Módszertani Központja (ÁTE Állatvédelmi Központ), októberben pedig az Állatorvostudományi Egyetem mellett 14 szervezet aláírásával létrejött az Állatvédelmi kódex. A gazdijogsi program azért fontos fejlemény, mert Magyarországon csaknem 3 millió kutya él, és sokan szeretnének tudatos kutyatartókká válni.

Személyesen és online

A gazdijogsi-képzéseket idővel más állatokra is kiterjeszthetik, ám egyelőre a kutyatartók érdeklődésére számítanak, a jelenléti oktatásokat pedig jövőre is folytatják. A gazdijogsi.hu oldalon olvasható tájékoztatás szerint az állattartók felelőssége, hogy a kutyájukról megfelelően gondoskodjanak, és ezzel ne okozzanak kellemetlenséget másoknak. A gazdijogsi program tananyagát a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal állította össze. A jelenléti oktatás az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Központjának segítségével jött létre, de az anatómiai-élettani ismereteket, a kutya viselkedését és a jogszabályokat is felölelő tananyagot online képzésben is el lehet sajátítani.


Ne hagyd ki!