Ezek a magyar turisták legnépszerűbb repülős úticéljai
Fotó: Shutterstock

Ezek a magyar turisták legnépszerűbb repülős úticéljai

A nyári repülős úti célpontok között idén Róma, Milánó, Nápoly volt a legnépszerűbb, de sokan utaztak a spanyolországi Alicantéba és a Kanári-szigetekre is. Sláger a török tengerpart is. A hűvös helyre vágyók között Izland jött fel. Télen Thaiföld a sláger és már Dubaj sem megfizethetetlen.


Május 1. - augusztus 20. között növekedett a forgalom az olasz városokba: Rómába 25 százalékkal, Milánóba és Nápolyba 40, Bariba 60 százalékkal többen utaztak idén nyáron, mint egy éve. Kétszer annyian repültek ebben az időszakban a spanyolországi Alicantéba, valamint a Kanári-szigetekre is megugrott az érdeklődés - írja a Világgazdaság a Repjegy.hu adata alapján.

Sláger Törökország is: nőtt azok száma, akik Isztambult látogatták meg, ám továbbra is szeretik a magyarok Antalyát és Izmirt is. Aki nyáron hűvösebb helyet keres, körükben Izland jön fel a listán. Érdekesség, hogy háromszor annyian mentek nyáron Japánba, mint a korábbi évben.

Téli kedvelt célpontok

Télen az olyan országok, mint Thaiföld, Bali vagy Dubaj, már nem megfizethetetlenek, mivel számos légitársaság kínál kedvezményes jegyeket, különösen előfoglalás esetén. Továbbra is népszerű Phuket és Bali, feljövőben a Maldív-szigetek, a top 10-ben szerepel még Havanna, Cancún és Mauritius.

Dél-Európának elege van a turistaáradatból

A tömegturizmus káros hatásai ellen több dél-európai ország küzd. Valencia visszaszorítaná a feketén kiadott apartmanokat, a legálisan működőknél is korlátozásokat vezetne be. A szabályokat megszegő bérbeadókat akár 600 ezer eurós (240 millió forint) bírsággal fenyegeti. Barcelona 2029-től betiltja a rövid távú, turisztikai célú lakáskiadást.
Görögországban mozgalom indult a tengerpart visszaszerzéséért, a Kanári-szigeteken és Mallorcán tüntettek a turizmus káros hatásai - árak emelkedése, közlekedési dugók, környezetszennyezés, az egészségügyi rendszer túlterhelése - ellen. Velence belépődíjat vezetett be bizonyos napokon a turizmus fékezéséért. Már a horvátok is az airbnb-s lakáskiadási modell szigorítását tervezik.


Ne hagyd ki!