Nagyon drágák lettek a hazai szálláshelyek
Fotó: Shutterstock

Óriási a drágulás a magyar szálláshelyeken

Komoly áremelést hajtottak végre a hazai szálláshelyek a közelmúltban. Mutatjuk, hogy milyen árakkal számolhat az, aki idén belföldön nyaralna. Továbbá van néhány tippünk azok számára, akik külföldön töltenék a vakációjukat.


Árrobbanás a szálláshelyeken

Úgy tűnik, hogy a szállodák és a magánvállalkozók már év elején megpróbálják felmérni azt, hogy mennyit kérhetnek el idén a szállásokért a hazai piacon. 2022-ben eddig nagyjából 70 százalékos áremelkedés tapasztalható a tavalyi év első negyedévéhez képest. Amíg a 2021-ben az említett időszakban 7100 ft/fő/éj volt az országos átlag, idén már 12 ezer forintnál járunk – írja a Portfolio.hu

A portál szerint a markáns áremelés elsősorban az energiaárak elszállása miatt a rezsiköltségek növekedésének, a munkaerőhiány miatt a bérköltségek emelkedésének, az infláció elszállásának és a pandémia miatt kieső bevételeknek tulajdonítható, valamint véget értek a járvány miatt bevezetett adókönnyítések is. Vannak azonban olyan szálláshelyek, amelyek a leállások idején fejlesztésekbe kezdtek és ezt érvényesíteni szeretnék az áraikban is.

„Mindezt megkoronázza, hogy az utazási iránti kedv időről időre fokozódik. A pandémia miatti kiszabadulási vágy, a növekvő kereslet szintén felfelé mozdíthatják az árakat. (…) Azt tudjuk javasolni, hogy a kiemelt időszakok, például hosszú hétvégék helyett, érdemes az előtte vagy utána következő napokat foglalni, illetve, ha van szabadságunk, akkor hétköznapokat is érdemesebb választani, mert ilyenkor jellemzően jóval kedvezőbb áron biztosíthatjuk szállásunkat”

– nyilatkozta Kelemen Lili, a Szallas.hu sajtószóvivője.

Az előfoglalások száma már most meghaladja a tavalyit. A szállásközvetítő portál eddigi adatai alapján a legfelkapottabb turistacélpontok a főváros mellett Eger, Gyula, Hajdúszoboszló, Hévíz, Pécs, Szeged, illetve Zalakarosra lehetnek az idén.

Rádóczy Andrea, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének balatoni régióelnöke pedig arról tájékoztatta a portált, hogy sok szállásadó az elmúlt években átállt a repülőjegyek vásárlása esetén is alkalmazott dinamikus árazásra.

„Ez azt jelenti, hogy a kereslet határozza meg az árat. Tehát, amikor az árakat figyeljük, fontos szempont, hogy mely időszakra, hány héttel, hónappal a várható érkezés előtt keresünk szállást. Az utolsó pillanatban nehéz kedvezményes árat elcsípni. Egy tudatos tervezéssel azonban számos akciós, előkedvezményt, extra szolgáltatást is tartalmazó szállodai tartózkodást foglalhatunk”

– tanácsolta az elnök.

Néhány ötlet, ha külföldön nyaralnál

Azoknak is szolgálhatunk néhány úticélajánlással, akik külföldi üdülést terveznek a közeljövőben. Néhány napja írtunk ugyanis róla, hogy idén is listába szedte az év legnépszerűbbnek ígérkező turisztikai célpontjait az utazásokkal foglalkozó online cég, a Tripadvisor. A Choice Awards 2022 első helyezettjei mellett összegyűjtötték a tíz legfeltörekvőbb turistaparadicsomot is.

A Tripadvisor népszerű amerikai online utazási társaság, amely weblapot és mobilalkalmazást is üzemeltet, online szállodai foglalásokat kínál, valamint értékelni lehet portáljukon a különböző éttermeket, hoteleket, szolgáltatásokat, turisztikai célpontokat. Az online cég azokat a helyszíneket díjazta a Travelers' Choice Awards 2022-ben, amelyek a legnépszerűbbek voltak a felhasználóik körében 2020. november 1. és 2021. október 31. között.

És íme, a lista 2022 várhatóan legnépszerűbb úticéljairól:

  1. Dubaj, Egyesült Arab Emirátusok
  2. London, Egyesült Királyság
  3. Cancún, Mexikó
  4. Bali, Indonézia
  5. Kréta, Görögország
  6. Róma, Olaszország
  7. Cabo San Lucas, Mexikó
  8. Isztambul, Törökország
  9. Párizs, Franciaország
  10. Hurghada, Egyiptom

Egyéb díjazottak

A Tripadvisor a várhatóan legnépszerűbb utazási célpontok mellett sorba vette az értékeléseik alapján leginkább feltörekvő kirándulóhelyeket is. Annak a listának az első tíz helyezettjét is közöljük:

  1. Mallorca, Spanyolország
  2. Kairó, Egyiptom
  3. Rodosz, Görögország
  4. Tulum, Mexikó
  5. Dubrovnik, Horvátország
  6. Ibiza, Spanyolország
  7. Natal, Brazília
  8. Arusha, Tanzánia
  9. Göreme, Törökország
  10. Santorini, Görögország

Továbbá kiosztottak néhány díjat egyén kategóriákban is. Ezek szerint idén az ínyencek leginkább Rómát, a szabadtér szerelmesei a Costa Rica-i Arenal Vulkán Nemzeti Parkot, a síelők a svájci Zermattot, a városok kedvelői Dubajt, a napozni vágyók pedig Cancúnt fogják leginkább látogatni.


Ne hagyd ki!