Elkelt a Titanic utolsó vacsorájának menüsora
Fotó: Shutterstock

Rekordáron kelt el a Titanic utolsó vacsorájának menüsora

A luxushajó utasai pár órával a baleset előtt még mit sem sejtve, vidáman élvezték a felszolgált korabeli menüt, ami 10 fogást tartalmazott – az étlap pedig túlélte a katasztrófát.


A CBS News beszámolója szerint gazdára talált az 1911. április 14-re dátumozott étlap. A menüt az első osztály utasainak szolgálták fel, ráadásul az étlapot nem is olyan régen találták meg: egy kanadai történész családja 2023 elején bukkant rá. Azt senki sem tudja, hogyan került a történészhez a dokumentum. A férfi 2017-es halálát követően a családja idén egy 1960-as képesalbum oldalai között talált rá a papírra.

Az étlapot végül 83 ezer fontért, átszámítva 36 millió forintért értékesítették egy aukción.

A Drivemagazin felidézi, hogy a Titanic első osztályára mai árfolyamon átszámítva nagyjából hárommillió forintért lehetett jegyet váltani, ennek fejében az utasok a lehető legjobb szolgáltatást kapták. A tragédia napján egy visszafogottnak is mondható ebédet fogyasztottak a fedélzeten: jacket potatoe, azaz héjában sült és tört burgonya volt a főétel, a vacsora azonban egy pazar 10 fogásos menüsor volt.

Lazac hollandi mártással és uborkával

Főtt lazac, selymes, tojásos szósszal és nyers uborkával.

Chicken a lá Maryland (Csirke Maryland módra)

Az amerikai államról elnevezett fogás rántott és sült csirkéből áll, mártással, általában banán volt mellé a köret.

Cookie Leekie

Skót leves póréhagymából, csirkéből és rizsből.

Galamb zsázsával

A kor népszerű étele volt a sült galambcsibe, így ebből a menüből sem maradhatott ki.

Eggs à l'argenteuil

Ez az előkelően hangzó, francia elnevezésű étel tulajdonképpen tojásrántotta spárgával.

Consommé Olga

Szintén francia elnevezés egy egyszerű ételre: marhahúsleves portóival felfőzve, fésűkagylóval tálalva.

Pácolt bivalynyelv

A svédasztalos hideg ételek között szerepelt a pácolt bivalynyelv, amelyet vékonyra szeletelve tálaltak.

Pâté de foie gras

Azaz libamáj-pástétom.

Barack zselével

A menüsor végén kétféle desszert volt, az egyik a barack Chartreuse likőrös zselében.

Waldorf pudding, azaz Waldorf-felfújt, vagyis almás-diós párolással készített sütemény, felfújt vanília szósszal.


Ne hagyd ki!