Bíró Dániel vezetésével megnyílt a ZAZIE Bistro & Bar
Fotó: Fónyad Orsolya

Bíró Dániel vezetésével megnyílt a ZAZIE Bistro & Bar

A MOL Campus földszintjén nyílt meg Dél-Buda legújabb bisztrója, ami lezserül kifinomult, szemtelenül tudatos és garantáltan feldobja majd a környék lakóit, valamint a környéken dolgozó több mint 10.000 irodista életét.


A Kopaszi-öböl az elmúlt években óriási változásokon ment keresztül: fejlődik egy új városnegyed, megépült Budapest legmagasabb épülete, az új lakók és cégek pedig már beköltöztek a vadonatúj épületekbe. A ZAZIE ennek a negyednek a gasztroélmény-pontja, egy igazi törzshely szeretne lenni. Az itt dolgozók és a környéken lakó vendégek nem csupán jókat ehetnek vagy ihatnak majd, hanem otthon érezhetik magukat az ismerős arcok között, és közben élvezhetik az öböl egyedülálló hangulatát.

Az étterem gasztronómiai koncepcióját és a konyha irányítását egy fiatal séf, Biró Dániel, vette kezébe. A konyhafőnök nem egyedül, hanem a KisBíróban korábban már összeszokott csapatával érkezett. Dani Svájcban tanult, majd a londoni The Arts Clubban dolgozott Jean-Luc Mongodin keze alatt. Onnan Bécsbe vezetett az útja, ahol Konstantin Filippou két Michelin csillagos éttermében fejlesztette tovább tudását.

ZAZIE olyan, mint egy mai fiatal. Reggel még álmodozó, kényelmes; napközben már pörgős, társasági, nagyszájú; este pedig lazán elegáns, pezsgő és szórakoztató. Nyitott az újdonságokra, kíváncsi, felfedező. Na, mi ilyen helyet csinálunk!

– fogalmazza meg a séf.

Az étterem választéka ennek megfelelően – az elviteles reggelitől, a villásreggelin át, a 40 perces üzleti ebédmenün keresztül a munka utáni italozásig – rengeteg sokszínű pillanatot kínál a vendégeknek. Étlapjuk összeállításánál különös figyelmet fordítottak az egészséges alapanyagok használatára: ezek a szendvicsek, saláták, édességek a nagyvárosi rohanásban is biztosítják a vendégek számára a jóllétet.

B\u00edr\u00f3 D\u00e1niel

Fotó: Fónyad Orsolya

A sokszínű reggeli kínálat kialakítása nekem is új volt, hiába van tapasztalatom a fine dining, a bisztró stílusú éttermek, illetve hotelben megtalálható éttermek világában. Szeretnénk azon néhány hely közé tartozni, akik valóban sok energiát, minőséget tesznek bele a reggeli ételekbe. Mindez nagyon emlékeztet a fiatalságomra, amikor édesapám, Bíró Lajos készítette otthon a fantasztikus szendvicseket. A ZAZIE szendvicsei részben ezt az őszinte, alapanyagközpontú skandináv vonalat követik, ami szintén közel áll hozzám. Az egész étterem koncepcióját a magaménak érzem, maximálisan én vagyok

– meséli a fiatal séf.

Dél-Buda legújabb, 130 férőhelyes étterme hétfőtől péntekig egész nap várja a vendégeket villásreggelire, business lunchra vagy à la carte vacsorára.


Ne hagyd ki!