20 ezres kötegek
Forrás: Shutterstock

Romlik a helyzet - Több kölcsönt kér tőlünk az állam

Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 4113 milliárd forint, módosított nettó finanszírozási igény figyelembevételével változtatott a 2023-as finanszírozási tervén – tette közzé honlapján a társaság hétfőn.


A 2023-ra tervezett kibocsátások mértéke összesen 422 milliárd forinttal nőtt, 10 827 milliárdról 11 249 milliárd forintra. A forint lakossági kibocsátási terv 4667 milliárdról 5085 milliárd forintra, a devizafinanszírozási terv 2897 milliárd forintról 3127 milliárd forintra ugrott. Azonban az intézményi forintkötvények esetében 75 milliárddal, 2872 helyett 2797 milliárd forintra csökkent az aukciós, 390 milliárdról 240 milliárd forintra pedig a csereaukciós kibocsátási terv.

Ez is érdekes lehet számodra: Ezt a nevet kapta a jövő évi költségvetés

p\u00e9nzes malac

Fotó: Andre Taissin/Unsplash

Az Infostart azt is kiemeli, hogy augusztus végéig a megemelt finanszírozási igény mellett az éves finanszírozási terv már 73 százalékban teljesült. A forint lakossági állampapírok bruttó kibocsátása elérte a 3794 milliárd forintot, ebből 2644 milliárd forinttal továbbra is az inflációkövető Prémium Magyar Állampapír (PMÁP) a legnépszerűbb – hangsúlyozzák közleményükben. Ez utóbbi már egy megújult konstrukcióval érhető el, ahogy azt ebben a cikkben ki is fejtettük.

Ezt is olvasd el! Matolcsy megmondta, mikorra leszünk euróérettek

A tájékoztatás szerint továbbá:

a forintkötvényekre vonatkozó terv csökkentését a várakozásokat meghaladó lakossági értékesítés, valamint a Diszkont Kincstárjegy (DKJ) iránti kereslet hatására kialakult majdnem 600 milliárd forintos többletlikviditás lehetővé tette lehetővé. A forintkötvény-kibocsátási terv változtatása mérsékeli a 2025-ben és 2026-ban esedékes forint intézményi államkötvény lejárati csúcsokat.

A devizafinanszírozási terv emelését a 2024-ben lejáró devizakötvény mintegy félmilliárd dollár (nagyjából 180 milliárd forint) értékű előfinanszírozása, illetve a bizonytalannak vélt nemzetközi kockázatok mérséklése indokolta. Az új devizaforrás lehetőséget ad az uniós finanszírozású programok előfinanszírozására akkor is, ha a támogatások továbbra sem érkeznek meg emelte ki még az ÁKK.

Ne hagyd ki!