A pénzügyminiszter interjúja a gazdaság állapotáról
Fotó: Shutterstock

8+1 válasz a pénzügyminisztertől a gazdaság állapotáról

Akár lehetne aggasztó az áfabevételek elmaradása, de ha a második fél évben a gazdaság növekedési pályára tud állni, akkor van esély arra, hogy intézkedések nélkül a 3,9-es hiánycélt teljesítsük – mondta a Világgazdaságnak adott exkluzív interjújában Varga Mihály. Összefoglaltuk az interjú legfontosabb elemeit.


1. A 2024-re tervezett gazdasági növekedésről

Azt is aláírom, ha végül 3 százalék lesz ( Két hitelminősítő, a Fitch Ratings és a Strandard & Poor’s legutóbb, ennyit jósolt. A szerk.), a 4 százalék valóban ennél kicsit optimistább. Miért vagyunk optimistábbak? Abból indulunk ki, hogy 2022–2023 két gazdaságilag nagyon nehéz év, de az idén tavasszal már elindult egy fordulat, az idei év második felében pedig a gazdaság növekedési pályára fog állni, így 2024-ben már egy nagyobb ütemű, 4 százalék körüli GDP-bővülés jó eséllyel elérhető.

2. Az idei növekedési kilátásokról

Van két nagyon nehéz negyedévünk idén. Bár a második negyedéves GDP-adatokat csak augusztusban közli a KSH, a szolgáltatások, az ipari termelés, a kiskereskedelmi forgalom havi alakulásának rendelkezésre álló adataiból arra lehet következtetni, hogy éves összevetésben a második negyedév sem lesz sokkal erőteljesebb, mint az első negyedéves gazdasági növekedés. 2023 második fél éve sokkal erőteljesebb lehet, valószínűleg a nyári turistaszezon is segít abban, hogy a gazdaság szolgáltatási oldala magára találjon. A mezőgazdaság teljesítménye szintén a növekedés támasza lesz az idén.

3. A jövőre tervezett 2,9 százalékos hiányról

A 2024-es 3 százalék alatti hiánynál természetesen vannak kockázatok, de nem tartom irreálisnak, a makrogazdasági struktúra jó, a külső környezet remélhetőleg nem akasztja meg a kedvező folyamatokat.

4. Az idei hiánycél teljesüléséről

Ha a második fél évben a gazdaság stabil növekedési pályára tud állni, akkor látok arra esélyt, hogy intézkedések nélkül is a 3,9 százalékos idei hiánycélt teljesítsük.

5. Az infláció idei alakulásáról

Bár korábban volt dilemma arról, hogy év végére vajon egy számjegyű lesz-e az infláció mértéke, most azt látni, ebben konszenzus van. Sőt, 6-8 százalék közötti előrejelzések is vannak. Maradjunk annyiban: 8 százalékkal is elégedettek lehetünk decemberben.

6. A forint árfolyamának alakulásáról

381 forint/eurós árfolyamra van tervezve a 2024-es költségvetés. Eddig jól állunk, manapság a forint épp az erősebbik oldalát mutatja.

7. Az uniós helyreállítási alap forrásairól

Magyarázhatatlannak tartom, hogy három évvel a Covid megjelenése után még mindig vannak országok, köztük Magyarország, amelyek nem kapták meg a nekik járó támogatást. Lassan a program törlesztési szakaszba lép, így az a lehetetlen helyzet állhat elő, hogy Magyarország törleszt a felvett hitelekért, miközben még nem jutott hozzá sem a vissza nem térítendő támogatáshoz, sem a hitelrészhez.

8. Gond lesz, ha jövőre sem érkeznek meg a 2024-es büdzsébe betervezett uniós források?

Nem lesz, mert idáig is előfinanszíroztunk. Az elmúlt évek kialakult gyakorlata az volt, hogy az uniós támogatások később érkeztek be annál, mint amire egyébként a gazdaságnak szüksége lett volna. A magyar költségvetés előfinanszíroz, bevételekből, időnként hitelből is. Ez volt az egyik fontos oka annak, hogy az idén januárban 4,2 milliárd dollárnyi devizakötvényt bocsátottunk ki, aminek egy részéből előfinanszíroztuk az uniós programokat is. Természetesen normálisabb és jobb lenne, ha nem a piaci kamatokkal kellene deviza- vagy forintkötvényeket kibocsátanunk, hanem beérkezne az a pénz, ami egyébként jár nekünk. Brüsszel hiányt növel, gazdasági kárt okoz ezáltal.

8+1 Az euró bevezetéséről

A magyar kormány álláspontja következetes ebben az ügyben: az uniós csatlakozásunkkor vállaltuk az euró bevezetését, de a csatlakozás helyes időpontjának kiválasztását alapos mérlegelésnek kell megelőznie. Érdemes viszont hangsúlyozni, hogy az euró nem csodaszer, nem ettől lesz jobb vagy rosszabb egy gazdaság állapota.

Az interjú ITT érhető el teljes terjedelmében.


Ne hagyd ki!