A valósnál jóval nagyobbnak érzékeljük a drágulást
Fotó: Shutterstock

A valós érték háromszorosának érezzük az inflációt

Bár a legfrissebb, szeptemberi adatok szerint az infláció éves mértéke 12,2 százalékra esett már vissza, a fogyasztók ennél jóval magasabbnak érzik a drágulást. A GKI ezer háztartás körében végzett, reprezentatív felmérése alapján a lakosság 32,8 százalékos áremelkedést érzékelt. Minél magasabb a valós infláció, annál jobban elszakad az érzékelés a valóságtól – mutat rá a gazdaságkutató.


A gazdaságkutató felhívta a figyelmet arra, hogy ez az adat (vagyis a 30 százalék körüli) nem tényeken, hanem érzékelésen alapszik, ahol a saját tapasztalatokat erősen torzíthatják a különféle információk. Az érzékelt és a hivatalos infláció együtt mozog ugyan, azonban az elmúlt néhány év mérései azt mutatják, hogy a hivatalos fogyasztói árindex emelkedésével egyidejűleg tágul az érzékelt és a hivatalos adat közti rés, vagyis minél magasabb volt az infláció, a lakosság annál többet „pakolt rá” érzésből.


Ezt jól mutatja, hogy 2020-ban még 12,3 százalékponttal volt magasabb a lakosság által érzékelt, mint a hivatalos infláció, 2022-ben már 17,1, 2023 első kilenc hónapjában 19,5 százalékpont volt ez a különbség, vagyis amikor 25 százalék körül tetőzött a fogyasztói árak átlagos emelkedése, a lakosság 45 százalékosnak ítélte a drágulást.

A GKI ugyanakkor azt is kiemeli: az érzékelt inflációnak tovagyűrűző hatása van a gazdaság egészére. Ha az emberek a hivatalosnál jóval magasabb áremelkedést érzékelnek, akkor arra reagálni próbálnak: nagyobb fizetést/nyugdíjat/szociális juttatást akarnak, hogy a vásárlóerejük ne csökkenjen, illetve nagyobb hozamot várnak el a befektetéseikért. Ráadásul, ha a mért árindex és a valós árindex erősen eltér egymástól, akkor minden reál mutató sokkal jobbnak látszik (reálnyugdíj, reálfogyasztás, reálkereset, végső soron a reál GDP is), mint amilyen a valóságban. Forrás: hvg.hu

A GKI az Európai Bizottság számára végzett reprezentatív felmérésében havi rendszerességgel felméri a lakosság körében a következő 12 hónapra várt fogyasztói áremelkedést is. 2023 szeptemberében 25,3%-ot várt a lakosság a következő egy évre.

Ne hagyd ki!