Francia konyakok sorakoznak franciás poharakban
Fotó: Shutterstock

Aligha pezsgőznek idén a francia konyakgyártók

A francia rövidital gyártók nehéz év elé néznek a geopolitikai feszültségek, a növekvő infláció és a kínai zéró-Covid politika miatt, pedig a piac kezdett helyreállni tavaly – közölte a gyártók szövetsége.


A 2022-es év ennél sokkal összetettebb – magyarázta a szövetsége elnöke, Jean-Pierre Cointreau. Hozzátette, hogy az ágazat felépült a Covid-19 okozta krízisből, de értékre vetítve a májust megelőző 12 hónapban 4 százalékkal csökkentek az eladások a szupermarketekben, januártól májusig pedig 7 százalékkal.

Külföldön se veszik

A rövidital-export, Franciaország második legnagyobb szektora a repülőipar után, az elmúlt néhány hónapban ugyancsak visszaesett. Tavaly az összes rövidital-eladás majdnem felét tette ki az export értéke, ami 4,9 milliárd euró volt, 30 százalékkal több, mint az előző évben.

Április óta az Egyesült Államokban erősen visszaestek az eladások az infláció miatt. Ázsiában is lassult a piac, ott az egészségügyi intézkedések miatt – mondta Cointreau.

Világos, hogy a geopolitika az évet meghatározó egyik legfontosabb paraméter – tette hozzá, az ukrajnai háborúra és a Kína és Tajvan közti feszültségre utalva.

Az Egyesült Államokba irányul a francia rövidital export 44, míg Ázsiába a 29 százaléka.

Kevesebbet piálnak a franciák

Franciaországban egy ideje csökkenő tendenciát mutat az alkoholfogyasztás: a viszonteladóknál stagnáltak a számok 2021-ben, bár több fogyott a színtelenekből, vodkából és ginből.

Növekedett azonban az eladás a franciaországi éttermekben és hotelekben, amelyek zárva voltak 2020-ban a Covid miatt, de még így sem érte el a pandémia előtti szintet.

Cointreau ugyancsak hangsúlyozta, hogy a gáz, az üveg és a gabona csökkenő hozzáférhetősége és magasabb ára aggodalommal tölti el a gyártókat, és növeli a költségeiket.

A gabona tekintetében súlyosbodhat a helyzet az ukrajnai háború és a szélsőséges időjárás miatt, ami az idei termésben okozhat kárt. A gabonára pedig nagy szüksége van az ágazatnak, például a vodka elkészítéséhez.

Cointreau a Federation Francaise des Spiritueux elnöke, amely 250 francia gyártót és elosztót tömörít a kisebb üzletektől a nagy nemzetközi társaságokig.

Ne hagyd ki!