A járvány okozta válságból gyorsan felépült a magyar gazdaság, új rekord született
Fotó: Shutterstock

Ilyen még nem volt, rekordot döntött a magyar gazdaság

Magyarország bruttó hazai terméke 2021 IV. negyedévében a nyers adatok szerint 7,2, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok alapján 7,1 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az előző negyedévhez képest – a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint – a gazdaság teljesítménye 2,1 százalékkal emelkedett. 2021-ben a GDP volumene 7,1 százalékkal növekedett- jelentette a KSH.


Visszapattantunk

Azt, hogy pontosan miként állt össze a GDP-adat, a szokásoknak megfelelően csak kicsit később, március 2-án fogja közzétenni a KSH. Egyelőre annyit közöltek a statisztikusok, hogy a növekedést leginkább a piaci szolgáltatások húzták. A legderűlátóbb várakozásokat nem váltotta ugyan valóra a tavalyi magyar GDP-adat, de annál jobb lett, amiről az elmúlt néhány hétben már a kormány is beszélt. A 7,1 százalékos növekedés gyors visszapattanást mutat a válság után, még akkor is, ha a 2019 végi szintet csak 2,1 százalékkal haladja meg a gazdaság teljesítménye.

Ilyen még nem volt

Tavaly a magyar gazdaság 7,1 százalékkal nőtt, ezzel a magyar gazdaságtörténet legnagyobb éves növekedése lett a 2021-es (az eddigi rekord az 1995 óta alkalmazott számítási módszertan szerinta 2018-as 5,4 százalék volt. A szerk.) - jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter sajtótájékoztatón. A tárcavezető a reggel megjelent statisztikát kommentálva kiemelte: az adatok két dolgot mindenképpen mutatnak, egyrészt bebizonyosodott, hogy eredményes az adócsökkentésre, a családok és a vállalkozások támogatására, valamint a beruházásokra épülő gazdaságpolitika. Ezek gyors visszaépülést tesznek lehetővé egy válság után is. Uniós összevetésben kiemelkedő teljesítményt nyújtott a magyar gazdaság 2021-ben. Idén a tárca szerint 5,9 százalék lehet a növekedés.

Amikor lehetett már látni, hogy a járvány harmadik és negyedik hulláma nem állítja le úgy a gazdaságot, mint az első (és részben a második), az egyértelmű volt, hogy 2021-ben nagy növekedés lesz, és villámgyorsan visszapattan a gazdaság, a kérdés csak annyi volt, hogy pontosan mekkora. A kormány korábban beszélt 7 százalék fölötti számokról is, volt, amikor már 7,5 százalékot is jósolt, aztán amikor már világos lett, hogy az év végén az ipar gyengélkedik, óvatosabbak lettek, Varga Mihály pénzügyminiszter az ősztől kezdve már 6,8 százalékos növekedést jósolt. Végül ennyi lett.


Ne hagyd ki!