Kéz a kézben
Fotó: Shutterstock

Egy év alatt egy városnyival lettünk kevesebben

Az előzetes adatok szerint májusban 7014 gyermek született, és 9970-en haltak meg. 2022 májusához képest a születések száma 7,9, a halálozásoké 2,4, a házasságkötéseké pedig 25 százalékkal csökkent - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).


Idén májusban 7014 gyermek született, 7,9 százalékkal, 598 újszülöttel kevesebb, mint egy évvel korábban. 9970-en vesztették életüket, 2,4 százalékkal, 249-cel kevesebben, mint 2022 májusában. A természetes fogyás a 2022. májusi 2607-tel szemben 2956 fő volt. 5442 pár kötött házasságot, ez 25 százalékkal, 1790-nel kevesebb a 2022. májusi adatnál.

2022. június és 2023. május között 89 250 gyermek jött világra, 1,3 százalékkal, 1181-gyel kevesebb a megelőző 12 havinál. Idén január-májusban 2,2 százalékkal több gyermek született, ezen belül január-márciusban 7,6 százalékkal nőtt, április-májusban pedig 5,2 százalékkal csökkent a születések száma 2022 azonos hónapjaihoz képest.

A teljes termékenységi arányszám becsült értéke 1,56 volt a megelőző 12 hónapra számított 1,55-höz viszonyítva.

132 062-en haltak meg, 8,8 százalékkal, 12 788-cal kevesebben, mint a megelőző 12 hónapban. A halálozások száma január-májusban 7,4 százalékkal, ezen belül január-februárban 11, míg március-májusban 4,5 százalékkal alacsonyabb volt, mint 2022 azonos időszakában. A születések száma a halálozásokénál kisebb mértékben csökkent, ennek következtében a természetes fogyás 42 812 fő volt (Dunakeszi lakossága nagyjból ennek felel meg, 40 ezer), ami 21 százalékkal alacsonyabb a megelőző 12 hónap 54 419 fős értékénél.

A KSH összesítése szerint 56 607 pár kötött házasságot, 20 százalékkal, 13 926-tal kevesebb a megelőző 12 havinál. Az idei év január-májusi időszakában 33 százalékkal kevesebb frigyet regisztráltak, mint 2022 azonos hónapjaiban.


Ne hagyd ki!