Munkáslány sisakban
Fotó: Shutterstock

Parragh László a hazai gazdaságot fenyegető veszélyekről

Nagy kihívások előtt állnak a magyar kkv-k, ezért szükség lenne egy gazdaságerősítő programra, illetve államtitkári szintre lehetne emelni a kérdést – mondta a Világgazdaságnak Parragh László. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint a vámháború, az autóipar átalakulása és az uniós fejlemények beárnyékolják a magyar gazdaság kilátásait. Lapszemle.


Szenvednek a piacaink, a magyar export 85 százaléka az Európai Unióba megy, döntő része Ausztriában, Szlovákiában és Olaszországban lévő beszállítói hálózaton keresztül jut el Németországba, ami aztán a német termékekkel kerül a világpiacra. A világpiacon pedig a német gazdaság bajban van technológiai és versenyképességi értelemben is

- mondta az interjúban Parragh László, megjegyezve, hogy ez a mi szempontunkból is problémát okoz, mert nem tudja felhúzni a beszállító országokat. Ezért rövid távon nem is lát nagy növekedési potenciált. Hiába biztatók a keleti szállításaink, ha a teljes exportunknak mindössze a 15 százalékát teszik ki az EU-n kívüli eladásaink.

A Kína és az EU között kibontakozó vámháború kapcsán azt mondta, az jól látható, hogy hatalmas mennyiségű tőke érkezik Magyarországra, messze az EU átlaga fölött, de még ez sem tudta megmozdítani a magyar cégek beruházási kedvét, a belső fogyasztás még mindig nem nőtt olyan mértékben, hogy az beruházásokat igényeljen. Ezért szükség lenne egy olyan kormányzati programra, amely nagyjából úgy nézne ki, hogy egy vállalkozás beletesz egy forintot a beruházásba, és a kormány mellé tesz egy forintot vissza nem térítendő támogatásként.

Parragh László azt sem tartaná ördögtől valónak, ha a kormányban hivatalosan lenne egy, külön a kkv-k fejlesztéséért felelős államtitkár, aki képviselné azt az alapvető gazdaságstratégiai szempontot, hogy a magyar gazdaságpolitikában nemcsak a külföldi működő tőke és a nemzeti bajnokok felépítése fontos, hanem a kkv- és mikroszektor erősítése is.

A kamatkörnyezetre és a jegybankelnökkel kialakult csörtékre utalva Parragh László úgy fogalmazott, nem szeretne megsérteni senkit, de meg fog. Véleménye szerint a jegybanknak sikerült elérnie azt, hogy a forint spekuláció tárgya lett, és ebből nagyon nehéz lesz kitörni. Látszik, hogy egy kamatdöntés során milyen külső piaci nyomások vannak a forint árfolyamára, egyszóval spekulálnak rá. De ez érthető is, mindenki, akinek van forrása, ezt a forrást gyorsan akarja bővíteni és azt gondolja, hogy egy kockázatosabb manőverbe is belefog, az a forintra fog spekulálni. Sokkal inkább, mint a zlotyra vagy a cseh koronára. Mindez persze be is határolja a jegybank mozgásterét. Európában ez a kamatszint nagyon magas, ami a beruházásoknál is azonnal visszaköszön.


Ne hagyd ki!