Szijjártó 7 pontban foglalta össze a gazdaság felpörgetésének új lépéseit

A külgazdasági és külügyminiszter az általa vezetett, a gazdasági élet újraindításáért felelős operatív törzs döntéseit ismertette a közösségi oldalára feltöltött videóban, belgrádi tárgyalási után.


A legutóbbi hat után most újabb hét olyan jogszabályt fogadott el a kormány, amely lehetővé teszi, hogy a magyar gazdaság Európában a leggyorsabban induljon újra

- mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Az elfogadott hét új jogszabály közül kettő segíti a szakképzett munkaerő beáramlását az országba, illetve a foglalkoztatás növekedését, egy jogszabály a kis- és közepes vállalkozások költségeinek csökkentését idézi elő, egy jogszabály-módosítás pedig a nagyberuházások költségeit csökkenti annak érdekében, hogy a világgazdasági kapacitások elosztásáért zajló globális versenyben sikeresek legyünk, magyarul minél több beruházást tudjunk Magyarországra hozni. Három másik jogszabály finanszírozást biztosít a magyar vállalatok nemzetközi piacokon történő erőteljesebb pozíciójának kialakításához.

Versenyben maradni

Szijjártó Péter szerint a világjárvánnyal új világgazdasági korszak köszöntött be, egy új világgazdasági verseny indult meg.

Az az érdekünk, hogy a magyar vállalatok ebben az új világgazdasági versenyben a legsikeresebbek legyenek, hiszen ez szükséges ahhoz, hogy az esztendő végére 5,5 százalékos gazdasági növekedést tudjunk felmutatni

- fogalmazott.

A munkaerőpiacot érintő jogszabály-módosításokkal lehetővé válik, hogy ellenőrzött módon és szigorú feltételek között lehetőség legyen arra, hogy nem szomszédos harmadik országbeli munkavállalók átmeneti időre Magyarországra jöjjenek munkaerő-kölcsönzésen keresztül is. Hozzátette: nagyon szigorú feltételrendszer szerint minősített munkaerő-kölcsönzői kört állapítanak majd meg, amely a komoly, nagy tapasztalattal és nagy, nemzetközi kitekintéssel bíró magyar munkaerő-kölcsönző cégek számára megteremti annak a lehetőségét, hogy szakképzett munkaerőt bocsássanak a magyar vállalatok rendelkezésére.

A másik munkaerőpiacot érintő jogszabály lehetővé teszi, hogy a jövőben a munkahelyet teremtő bértámogatást mindenfajta megkötés, egyéb bürokratikus kötelezettség nélkül igénybe vegyék a vállalkozások annak érdekében, hogy regisztrált álláskeresőket vehessenek fel. Ezzel tehát mindazokat segítjük, akik munkanélkülivé válnak, vagy váltak, a gyors újraalkalmazásuk így lehetővé válik mindenfajta megkötés és bürokratikus teher nélkül - magyarázta.

Felpörgő hitelezés

A kis- és közepes vállalkozások egyre több hitellehetőséghez jutnak, egyre több dolguk van a közjegyzőkkel, és annak érdekében, hogy ez ne jelentsen túl nagy terhet, a felmerülő közjegyzői munkadíjakat ötven százalékkal mérséklik. Emellett csökkennek a beruházásokhoz kötődő régészeti költségek is, hogy ne csússzanak emiatt hónapokat a beruházások.

A miniszter a magyar vállalatok nemzetközi versenyképességével kapcsolatban elmondta, az Eximbank egy olyan "kifektetési kedvezményes hitelprogramot indít meg", amellyel a magyar vállalatok külföldi vállalatfelvásárlásait finanszírozzák. Hozzátette, hogy szintén az Eximbank, egy zöld finanszírozási programot is elindít, amely kedvezményes kamatozású beruházási hitelt fog jelenteni azon magyar vállalatok számára, amelyek a beruházásuk során a környezetvédelmet, a környezettudatosságot, a fenntarthatóságot is előtérbe helyezik. Emellett pedig bevezetnek egy könnyítést is az Eximbanknál, amely olcsóbbá teszi az exportáló magyar vállalatoknak nyújtott állami kezességvállalást, vagyis az exportgaranciát - mondta.

A videó


Ne hagyd ki!