Egy nyugdíjas férfi és nő egy laptop előtt ül.
Fotó: Shutterstock

A vártnál is nagyobb emelést kapnak a nyugdíjasok novemberben

A várt 0,7 helyett 1,2 százalékkal fogják emelni a nyugdíjakat a novemberi nyugdíj-kiegészítés során. Ez már tuti, ugyanis kijött az emelés mértékét meghatározó kormányrendelet.


0,7 helyett 1,2 százalékos emelés

Szerda este megjelent a Magyar Közlönyben az a kormányrendelet ( ha a linkre kattintasz, a tegnapi Közlöny első rendeletéről van szó), amely a novemberi nyugdíj-kiegészítésről rendelkezik. Eszerint 2021. november 1-jétől, 2021. január 1-jei visszamenőleges hatállyal 1,2 százalékkal emelik meg az öregségi nyugdíjat, az özvegyi nyugdíjat és további 25 fajta ellátást.

Az emelés mértéke meglepő, felülmúlja a korábbi várakozásokat. A jogszabályi előírások szerint ugyanis a nyugdíjemelési korrekciót a január és augusztus közötti időszak éves inflációjának (4,3 százalék), valamint az eddig idén végrehajtott nyugdíjemelésnek (3,6 százalék) a különbsége adja, ami 0,7 százalék, vagyis ekkora mértékű visszamenőleges kompenzációra lehetett számítani.

Ebben a cikkben írtunk arról, hogy a várt 0,7 százalékos emelés mellett mekkora pluszpénzt kaptak volna a nyugdíjasok.

A romló infláció az ok

A kormányzat vélhetően azért volt gálánsabb a nyugdíjasokkal, mert előre figyelembe vette az év második felében tovább romló inflációs folyamatokat. Az MNB szeptember végi inflációs előrejelzése ugyanis az első nyolchavi 4,3 százalékos éves infláció helyett már 4,7 százalékos éves drágulást jelzett előre.

A januári 3 százalékos nyugdíjemelés után júniusban 0,6 százalékos előrehozott kiegészítésre is sor került, így a mostani 1,2 százalékos kiegészítéssel valójában 4,8 százalékos inflációig kompenzálta a nyugdíjasokat a kormány.

Ennyi pluszpénzt kaphat egy átlagnyugdíjas

Az átlagnyugdíjban részesülők így 21.750 forint pluszt kapnak novemberben - derül ki a Portfolio számításából. Az összeg úgy jött ki, hogy 12 hónapra, illetve a 13. havi nyugdíj egynegyedére jár az 1,2 százalékos emelés, és a portál szerint 2021 elején 148 ezer forint körül lehetett az átlagnyugdíj.

Ez azt jelenti, hogy a novemberi 80 ezer forintos nyugdíjprémiummal együtt az átlagnyugdíjban részesülők valamivel 100 ezer forint feletti egyszeri pluszpénzhez jutnak.

A nyugdíjprémiumról is megjelent tegnap este egy kormányrendelet a Magyar Közlönyben (ez a második rendelet a tegnap esti Magyar Közlönyben). Itt nincs újdonság, ahogy azt korábban megírtuk, az egyszeri juttatás összege egységesen 80 ezer forint lesz.

Ne hagyd ki!