A kormány nem akarja elvenni a lakossági megtakarításokat
Fotó: Shutterstock

Nem igaz, hogy a kormány elvenné a lakossági megtakarításokat

A híresztelésekkel kapcsolatban megindult a politikai adok-kapok, büntetőfeljelentések is születtek, mi maradunk a tényeknél.


Matolcsy György a Magyar Nemzeti Bank elnöke december 5-én parlamenti meghallgatáson vett részt a Gazdasági Bizottságban, ahol értékelte a 2021-es évet, illetve számos javaslatot is megfogalmazott. Ezek egyike indította el a lavinát, a találgatásokat. Idézzük az ülés jegyzőkönyv alapján:

Képzeljük el, hogy 20 ezer milliárd forintban mérhető a családok pénzügyi megtakarítása Magyarországon. Ebből olyan 8 ezer milliárd forint van nem látható párnákban… 12 ezer milliárd forint van látra szóló betétben a bankoknál. Ezt a 20 ezer milliárd forintot most eszi, rágja az infláció, de fel lehetne használni, ha lennének kormányzati programok, amelyekbe bekapcsolják ezt a 20 ezer milliárdot, például energetikai hatékonysági programokra stb., akkor megmozdítanánk ezt a pénzt
- mondta a jegybank elnöke.

Valóban szóba kerültek tehát a lakossági megtakarítások, illetve ezek felhasználása. De azt elvenni és a megmozdítani kifejezés között jelentős különbség van. Megjelenhetnek olyan zöld beruházást ösztönző programok – alacsony kamatozású hitelek, támogatások, más megoldások -, amelyek miatt a lakosság a megtakarításait befekteti az energiatakarékosságba. Vagyis a kormány nem akarja elvenni a pénzünket, nem akarja rátenni a kezét a megtakarításainkra.

A politika és a hatóságok ott jelennek meg az ügyben, hogy A Magyar Nemzeti Bank (MNB) büntetőfeljelentést tesz Varju László, a Demokratikus Koalíció alelnökének kijelentései miatt. A jegybank szerint a politikus Matolcsy György gazdasági bizottság előtt tartott beszédének szavait szándékosan félreértelmezve olyan hamis állításokat fogalmazott meg, amelyek veszélyeztetik a pénzügyi stabilitásba vetett bizalmat Hozzátették: amint azt az MNB 2022. november végén publikált stabilitási jelentése is részletesen bemutatja, a magyar bankrendszer ma robosztus tőketartalékkal, jelentős bármikor felhasználható (likvid) saját eszközállománnyal tevékenykedik. Az MNB számításai és stresszteszt adatok alapján a bankok sokkellenálló képessége kiváló, e piaci szereplők számottevően jobb állapotban vannak, mint a 2008-as válság idején.Ezek a tények, minden más szándékos megtévesztés és rémhírterjesztés - olvasható a bank közleményében.

A Demokratikus Koalíció (DK) azt javasolja a kormánynak, fenyegetőzés helyett inkább nyugtassa meg az embereket, hogy nem kíván hozzányúlni a megtakarításaikhoz. Dobrev Klára, a DK árnyék-miniszterelnöke visszautasított minden kormányzati fenyegetést a napokban, véleménye szerint ebben a helyzetben nem fenyegetőzni kell, hanem tisztázni, hogy a kormány egyetért-e Matolcsy Györggyel, és hozzá akar-e nyúlni a lakossági megtakarításokhoz. Amint azt már kifejtettük, NEM.

A kormánypártok hétfőn büntetőfeljelentést tettek ismeretlen tettes (tehát nem Varjú László) ellen: arra kérik a nyomozó hatóságot, hogy közveszéllyel fenyegetés és rémhírterjesztés megalapozott gyanúja miatt rendeljen el nyomozást a lakossági megtakarításokat érintő, rémhírkeltő SMS-ek ügyében - közölte a KDNP frakciószóvivője hétfőn. Nacsa Lőrinc szerint pénteken egy eddig példátlan támadás indult Magyarország pénzügyi rendszere ellen. Először a közösségi médiában, illetve SMS-ekben terjedtek pánikkeltő és hamis hírek széles körben, amelyek szerint a lakossági megtakarításokat valamiféle veszély fenyegeti, és a bankbetétek megszüntetését sürgették - mondta, megjegyezve: a veszélyes üzenetek miatt a rendőrség is nyomozást rendelt el, rémhírterjesztés alapos gyanúja miatt.


Ne hagyd ki!