Ahogyan öregszünk, úgy kezdünk el egyre jobban aggódni a nyugdíjas éveink anyagi biztonsága miatt
Fotó: Shutterstock

Minél közelebb kerül, annál jobban félünk a nyugdíjas kortól

Az OTP Nyugdíjpénztár arról kérdezte a válaszadókat egy reprezentatív kutatásban, hogy szerintük nyugdíjas korukban ugyanolyan sikerrel és intenzitással tudják-e majd megvalósítani terveiket, mint most. Érdekesek a válaszok.


A válaszokból ellentmondásos kép rajzolódott ki: 25 százalék szerint ugyanúgy fog menni minden, mint most, ezzel szemben a megkérdezettek 26 százaléka nem hiszi, hogy hasonló sikerekkel tudja majd megvalósítani terveit nyugdíjasként, hiszen kevesebb anyagi forrás áll majd rendelkezésére.

A 40 évnél fiatalabb válaszadók harmada gondolja úgy, hogy jelenlegi életszakaszához hasonló módon képes lesz tervei kivitelezésére nyugdíjas éveiben is, azonban ez az arány 40-60 év kor között 21 százalékra zuhan, tehát az állítás csupán minden ötödik válaszadóra volt igaz.

A nyugdíjaskorhoz kötődő ambivalens viszony pozitívvá formálásának egy módja lehet, ha aktív dolgozóként, időben megkezdjük az anyagi felkészülést az időskorra

– mondta Nagy Csaba, az OTP Nyugdíjpénztár ügyvezető igazgatója, hozzátéve, hogy a jelek szerint a különböző életkorú magyarok másképp gondolkodnak az időskorról. Az életkor előrehaladtával ugyanis egyre inkább fonódik össze az öregség fogalmával az időskori anyagi biztonság miatti aggódás, az unokákkal töltött minőségi idő pedig inkább 40 év alatt és 60 éves kor fölött volt erősen meghatározó jellemzője az időskori önképnek.

A kutatás eredményei szerint vegyesek a magyarok érzései az időskorral kapcsolatban: bár 40 százalékuknak az öregkorról az unokákkal töltött idő jutott eszébe, ezzel szemben 39 százalékuk testi-lelki fáradtságot, 38 százalékuk pedig anyagi gondokat jósolt nyugdíjas éveire.


Ne hagyd ki!