Tavaly óta képzik az alkalmazottakat
Fotó: Shutterstock

Kiderült, mikor indulhat a BMW-k gyártása Debrecenben

Nagyjából 150 ezer autót gyárthat évente a BMW az épülő debreceni üzemében. A BMW Manufacturing Hungary Kft. pénzügyi ügyvezetője azt is elárulta, mikor kezdődhet a gyártás.


Idén még nem valószínű, hogy elkezdődik a gyártás a debreceni BMW-gyárban

Ahogy az többször elhangzott: a jövő itt épül – így a Neue Klasse is. A tisztán elektromos meghajtású modellünk sorozatgyártása 2025-ben veszi kezdetét, azonban konkrét időpontot most nem szeretnék mondani. Minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy a céldátumot teljesítsük. Egy biztos, nem egy, hanem több darab fog majd legördülni a gyártósorról

idézi Liv Eske Herrström, a BMW Manufacturing Hungary Kft. pénzügyi ügyvezető igazgatójának válaszát a Vg arra a kérdésre, mikor kezdődhet a BMW-k gyártása az épülő debreceni gyárban.

A szakember az idei PWC Business Forumon azt is elárulta, a BMW körülbelül évi 150 ezer autó gyártását tervezi Debrecenben. Egyébként több mint 2 milliárd eurót, azaz durván 780 milliárd forintot fektet a német autógyártó a folyamatban lévő beruházásba.

Herrström hangsúlyozta, már tavaly elkezdődött egy gyakornoki programjuk Debrecenben, száz fő részvételével. Emellett a vállalat mostanra több mint ezer alkalmazottal rendelkezik. A munkavállalókat pedig klasszikus juttatásokkal és kedvezményes céges autókkal is csábítják.

A BMW az egyik legmegbízhatóbb autómárka

Egyébként közölte a mértékadó amerikai fogyasztóvédelmi szervezete, a Consumer Reports az autómárkák megbízhatóságára vonatkozó friss listáját a napokban. A top10-ben ott van a BMW is.

Idén úgy számoltuk ki az autómárkák pontszámait, hogy előbb megvizsgáltuk a súlyozott általános problémaarányt a márkákon belül minden modellévre vonatkozóan. Ezután a márkák megbízhatósági pontjait a 2021-től 2023-ig tartó időszak eredményeinek átlagolásával, illetve azokat néhány 2024 eleji adattal összevonva kalkuláltuk ki, ha ehhez volt elegendő mintánk. Mivel idén megváltozott a módszertanunk, így a mostani eredmények nem összehasonlíthatók a korábbiakkal

- tájékoztatott a Consumer Reports.

A rangsor alapján elmondható, az Egyesült Államokban nem amerikai, hanem japán autógyártók modelljei bizonyultak a legmegbízhatóbbaknak a vizsgált időszakban. De mutatjuk a fogyasztóvédelmi szervezet friss listájának első tíz helyezettjét:

  1. Lexus – 79 pont
  2. Toyota – 76 pont
  3. Mini – 71 pont
  4. Acura – 70 pont
  5. Honda – 70 pont
  6. Subaru – 69 pont
  7. Mazda – 67 pont
  8. Porsche – 66 pont
  9. BMW – 64 pont
  10. Kia – 61 pont

Ne hagyd ki!