Sőt, a legújabb bicikliabroncsok nem kopnak el, és pumpálást sem igényelnek
Fotó: Shutterstock

Már lehet rendelni az akkut nem igénylő e-bicajokból

Olyan elektromos kerékpárokat fejlesztett ki egy francia cég, amelyeknek nincs szükségük akkumulátorra. Az e-biciklik menet közben nyerik az elektromosságot, amit aztán felhasználnak a haladáshoz. Sőt, ahhoz is adott a technológia, hogy pumpálást nem igénylő, el nem kopó abroncsokat használjanak.


Akkumulátor nélküli elektromos biciklit fejlesztett ki egy francia cég

Az elektromos kerékpárok nem arra vannak tervezve, hogy a villanymotorokkal önállóan, hajtás nélkül tegyenek meg jelentős távokat. Ráadásul ha lemerül az akkumulátor, jóval nehezebb az ilyen bicikliket hajtani, mint a hagyományosakat.

Ez a probléma nem igazán merülhet fel a francia Pi-Pop új e-kerékpárainál, amelyek menetét egy szuperkondenzátor segíti, így nincs szükség akkura. A szerkezet a pedálozásból, a fékezésekből és a lejtmenetkor nyer energiát, azt alakítja elektromossággá. Mindezekből adódik, hogy leginkább hegyi terepeken hatékony. Sőt, a fejlesztőknek azt is sikerült elérniük, hogy indulás előtt se kelljen tölteni.

A cég szerint a szuperkondenzátorok 10-15 évig bírhatják. A bicikli újrahasznosítható anyagokból készül, valamint férfi és női vázzal is rendelhető. Egy kerékpár 2450 euróba, azaz nagyjából 950 ezer forintba kerül.

A HVG megjegyzi, a Pi-Pop egyáltalán nem kezdő gyártó a területen, hiszen a mostani a harmadik elektromos kerékpár-generációjuk.

Nem kell pumpálni és el sem kopik a legújabb bicikliabroncs

Egyébként az is előfordulhat a jövőben, hogy a defekt miatt sem kell aggódniuk a biciklizőknek, amennyiben az ohiói SMART Tire Company legújabb abroncsaival van felszerelve a hagyományos vagy e-kerékpárjuk. Az amerikai cég ugyanis olyan bicikliabroncsot fejlesztett ki, amely nem ereszthet le és nem is kopik.

A technológiájukat a NASA marsjárójánál alkalmazott megoldások ihlették. A szerkezet abroncsait úgy tervezte az amerikai űrügynökség, hogy ne jelentkezzen azoknál a gumiabroncsok két nagy problémája, a kopás és a levegő lassú elszivárgása. Ezen gondok elkerülésére törekedtek a SMART Tire Company mérnökei is.

Az elkészült új bicikliabroncsot az ohiói cég Metlnek nevezte el. A formája pont olyan, mint egy hagyományos kerékpárabroncsé, azonban gumi helyett nikkel-titán ötvözetből, azaz NiTinolból készült. A SMART Tire Company közlése szerint ezek az abroncsok nem kopnak, se nem is eresztenek le, azonban legalább olyan jól gördülnek, mint a hagyományos gumiabroncsok.

Egy Kickstarter-kampányon keresztül rendelni is lehet belőlük. Óriási az érdeklődés az abroncsra: közösségi finanszírozásban 25 ezer dollárt próbált összeszedni a cég a projektre, azonban 24 nap alatt 123 ezer jött össze.

Ne hagyd ki!