Spar kötelező akciózás
Fotó: Shutterstock

Drágul az élelmiszer a kötelező akciózás megszűnése után?

A kormány július 1-től megszüntette a tavaly augusztusban bevezetett kötelező akciózást. Mi lehet ennek a következménye? A korábbi árstopos termékek drágulhatnak, nem kizárt más termékek árcsökkenése.


A kötelező akciózás lényege az volt, hogy a nagyobb üzleteknek húsz termékkategóriából folyamatosan akcióztatni kellett egy-egy terméket. Az akció pedig az időszakot megelőző 30 nap legalacsonyabb áránál 15 százalékkal kisebb árat jelentett – vagyis a gyakorlatban azzal járt, hogy folyamatosan sokféle akció volt a boltokban. Ennek része volt az is, hogy az egykori árstopos termékeket beszerzési áron kellett eladniuk a kiskereskedőknek, hetente két terméket pedig a beszerzési ár alatt 15 százalékkal. Most a kötelező akciózással együtt ez is megszűnik.


Az Országos Kereskedelmi Szövetség üdvözölte a kötelező akciózás kivezetését. Hangsúlyozta, hogy az árcsökkentések nem szűnnek meg, a kiskereskedők azonban más, a fogyasztók számára fontosabb termékkategóriákra tudják a hangsúlyt helyezni.

Drágább lehet a 2,8%-os tehéntej

A Telex cikkében megjegyzi, hogy a volt árstopos nyolc termék (kristálycukor, búzafinomliszt, napraforgó-étolaj, sertéscomb, csirkemell, 2,8 százalékos tehéntej, krumpli és tojás) minden bizonnyal drágulni fog, vagy azonnal, vagy több lépésben a következő hónapokban. Vámos György korábbi szövetségi elnök a Portfóliónak elmondta, hogy megszűnhet például az a helyzet is, hogy a 2,8 százalékos zsírtartalmú tej olcsóbb, mint az 1,5 százalékos.

Csökkenhet az alkohol ára?

A cikk szerint elképzelhető, hogy a kötelező akciózás kivezetésének olyan termékek lesznek a nyertesei, amelyek ebből a körből kimaradtak. Ilyenek például az alkoholos italok, amelyekre állandó kereslet van, és amelyeken az elmúlt két évben valószínűleg folyamatosan próbálták visszahozni a többi terméken elszenvedett veszteségeket – mostantól viszont megint az árverseny közepébe kerülhetnek.


Ne hagyd ki!