A Zoom bejelentette, csaknem15 milliárd dollárért felvásárolja a Five9 felhőalapú szolgáltatásokat fejlesztő vállalatot. A vezetőség folyamatosan új szolgáltatások bevezetésén dolgozik, hogy a cég a pandémia lecsengése után is megőrizze piaci pozícióit.



A pandémia hatására tavaly teljesen átalakult a munka világa, aminek következtében a Zoom gyakorlatilag egyik napról a másikra beköltözött a háztartásokba. A vállalat elnökségi tagja, Santiago Subotovsky szerint olyan volt a Zoom helyzete, mintha egy 12 éves kisiskolást a középiskolát kihagyva, egyből egyetemre küldtek volna. Tavaly januártól számítva egy év alatt 326 százalékkal nőtt a vállalat bevétele. És bár egyelőre idén is hasít a cég, az eredményein már látszódik, hogy sokan visszaálltak az irodai munkavégzésre. A döntéshozók már készülnek a pandémiát követő korrekcióra. Hogy megőrizzék a pozíciójukat, úgy döntöttek, ideje bővíteni a cég kínálatát.

Borítékolható a siker?

Az elmúlt évben a Five9 bevételei 33 százalékkal, 435 millió dollárra nőttek. A Five9 alapvetően olyan felhőalapú megoldásokat nyújt, amelyek a call centerek működését könnyítik meg. Az elmúlt 16 hónapban óriási volt a kereslet a cég szoftverére, hiszen az ügyfélszolgálati folyamatok is idomultak a home office rendszeréhez.

A bejelentést megelőzően a Five9 177,6 dolláros részvényárral zárta pénteken a tőzsdét, így a piaci értéke elérte a 11,9 milliárd dollárt. A Zoom-mal kötött 14,7 milliárd dolláros megállapodás értelmében a Five9 befektetői egy részvényért cserébe 0,5533 Zoom Video Communications részvényt kapnak.

A Zoom piaci értéke 107 milliárd dollár körül mozog, amelynek 14 százalékát immáron a Five9-nak köszönheti.

A Zoom korábban soha nem ütött nyélbe milliárd dolláros felvásárlási üzletet, most viszont nem aprózta el a dolgot. A közel 15 milliárd dolláros megállapodás az idei év második legnagyobb felvásárlása a Microsoft és a Nuance egyesülése után, már ami a tech szektort illeti.

Egyelőre nincs baj

A Zoom első fiskális negyedéve április 30-án zárult. A vállalat nemrég tette közzé az eredményeit. Kiderült, a cég 3 hónap alatt több mint 956 millió dolláros bevételhez jutott, amiből 227 millió dollár profitot könyvelhetett el. Az egy évvel ezelőtti, azonos periódusban a vállalat bevétele 328 millió dollár volt, 27 millió dolláros profittal. A Zoom szakemberei arra számítanak, hogy a fiskális évük végére a cég éves bevétele eléri a 3,99 milliárd dollárt. Korábban 3,76 milliárd dollárra becsülték ezt az értéket,.

A jelentésből az is kiderült, hogy robbanásszerű növekedésnek indult a vállalat az extra szolgáltatásokért fizető ügyfelei körében. Jelenleg közel 497 ezer olyan vállalat használja a platformot, amelynek több mint 10 dolgozója van. Ez 2020-hoz mérten 87 százalékos növekedést jelent.

The Conversation

Friss

Ha vettél ezekből a hústermékekből, ne egyél belőlük, visszakapod az árát

Három hústerméket hívott vissza a METRO Kereskedelmi Kft. elővigyázatosságból, etilén-oxid jelenléte miatt.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Ez az ország nem fukarkodott első olimpiai bajnoka megjutalmazásával

A Fülöp-szigetek első olimpiai bajnoka, a súlyemelő Hidilyn Diaz csaknem200 millió forintnak (32,79 millió peso) megfelelő összeget kap hazájától a tokiói aranyérméért.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS
Fotó:123RF

Magyarországot két természeti csapás fenyegeti: a sok vagy a kevés víz

Áradások, földrengések, szárazság és szélviharok. Az elmúlt hetek is megmutatták, hogy ezek a katasztrófák egyre gyakoribbak Európában és hazánkban. A brit Cambridge Econometrics kutatócég 22 évre kiterjedő adatelemzéséből kiderült, hogy melyek a természeti csapások által legsúlyosabban érintett területek Európában, Magyarországot is beleértve. Az elszenvedett károk számszerűsíthetőek.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!