Az egészségügyben is nyomul a Microsoft

A 13 milliárd dollárt érő Nuance Communications vállalat felvásárlásával pörgetné fel a Microsoft az egészségügyet. Okosabbá, gördülékenyebbé tennék az orvosok és a betegek életét.


A technológiai óriás napjainkban leginkább a felvásárlásaival került előtérbe. Nemrég a Discord chatprogramot ostromolta, most a Nuance vállalatot tervezi megszerezni, amellyel egyébként már évek óta sikeresen működik együtt. A Nuance olyan technológiákat hozott létre az elmúlt években, mint az Apple által használt Siri, de fejlesztett mesterséges intelligenciára épülő autóipari megoldásokat, illetve képalkotó eszközöket is.

Paradigmaváltás

Mark Benjamin 2018-ban vette át a Nuance vezérigazgatói posztját. Az ő irányítása alatt elképesztő méreteket öltött a vállalat növekedése és jövedelmezősége. A cég több területen is sikereket ért el, a képalkotástól kezdve a mesterséges intelligencián át egészen a hangfelismerő rendszerekig, de az elmúlt években elkezdett megválni ezektől a divízióktól, hogy figyelmét az egészségügyre összpontosíthassa.

A Nuance két éve dolgozik együtt a Microsoft-tal egy mesterséges intelligenciával felturbózott szoftveren, amely a klinikai ellátást igénylő betegek rendszerbe való bekapcsolását könnyítené meg, ennek köszönhetően egyebek között az időpontok egyeztetése is egyszerűbbé válna. Továbbá a Nuance kommunikációs technológiáját összekötnék a Microsoft Teams-el, így egy olyan szoftvert alkotva, ami a személyes jelenlétet nem igénylő távgyógyászatot, a beteg-orvos konzultációt is forradalmasítaná. Emellett az újításuk jól definiált szavakat tudna azonosítani mind beszélgetésekből, mind pedig korábbi kórtörténetekből, így azonnali, gyors és megbízható orvoslási javaslatokat tenne a betegeknek és az egészségügyi dolgozóknak.

Gigaüzlet

A felvásárlás a hírek szerint 56 dolláros részvényár környékén valósulhat meg. A LinkedIn után ez lenne a Microsoft legnagyobb bevásárlása.

A Microsoft már korábban előrukkolt a felhő alapú, kifejezetten az egészségügyre szabott technológiájával, illetve gyógyászati szakembereket csábított magához, miközben egyre nagyobb erőket mozgósít a mesterséges intelligencia fejlesztésére. Több ezer embert csoportosított át erre a területre, illetve a nagyközönséget is bevonja a fejlesztésbe. A civilek a hangfelismerést és a tárgyak pontosabb azonosítását segíthetik elő, úgymond taníthatják a szoftvereket. A szakértők úgy vélik, a két cég összeolvadása jelentősen átalakíthatja a gyógyítás világát.


Ne hagyd ki!