Egészségügy: okos számítással elkerülhető lenne a pazarlás

Egészségügy: okos számítással elkerülhető lenne a pazarlás

A drága technológiát csak abból a szempontból kellene támogatni, hogy mennyire okoz nagyarányú egészségjavulást a súlyos betegségben szenvedőknek. Ehelyett mindent megveszünk, mert úgyis az állam állja a számlát.



A súlyos betegségekre koncentrálnak

Az egészségügy állami finanszírozását olyan technológiákra célszerű koncentrálni, amelyek nagyarányú egészségjavulást biztosítanak a súlyos vagy ritka betegségben szenvedőknek, szemben a nagyon sok embert érintő, a beteg szempontjából csekély haszonnal bíró, kevéssé érzékelhető javulással - írja a G7-en megjelent véleménycikkében Zemplényi Antal Magyar Egészség-gazdaságtani Társaság elnöke, a Pécsi Tudományegyetem oktatója. A kutató szerint Európában több ország (például Litvánia, Norvégia, Szlovákia, Hollandia vagy Anglia) is alkalmaz módszert arra, hogy a technológia megítélését a betegség súlyossága vagy ritkasága alapján pozitívan diszkriminálja.

Nem jól hasznosul

Az ún. küszöbérték-vizsgálatokat Magyarországon is használják új technológiák támogatására. Például egy új orvosi eszköz drágasága, „elfogadható többletköltsége" fejezi ki azt a küszöbértéket, amely felett azért nem érdemes egy technológiát finanszírozni, mert az arra fordított forrásból más területen nagyobb hasznot lehetne a társadalom számára biztosítani. A probléma az, hogy a hazánkban jelenleg rögzített küszöbérték az egy főre jutó GDP háromszorosának (14,6 millió forint) felel meg, amely az európai országok viszonylatában nagyon magas. Magyarul: drágán szerzünk be technológiát, de nem nézzük, hogy az valójában megéri-e a betegek szempontjából.

Fűnyíróelv helyett

A kutató szerint az lehet a megoldás, hogy a drága technológiát csak abból a szempontból kellene támogatni, hogy mennyire okoz nagyarányú egészségjavulást a súlyos betegségben szenvedőknek. A küszöböt úgy kell beállítani, hogy a költséghatékonysági kritériumot teljesítő technológiák ténylegesen finanszírozhatók legyenek. Másrészt a költséghatékonyságot differenciáltan kell megítélni a súlyos és ritka betegségek kezelését célzó, illetve az általános technológiák értékelésekor. Ami a súlyos betegségeket drágán gyógyítja, azt támogatjuk, ami a krónikus betegségeket drágán gyógyítja, az inkább hátrább kerül a sorban.

Ne hagyd ki!