Eladó a Fundamenta
Fotó: csikiphoto / Shutterstock.com

Eladó a hányatott sorsú rókás lakás-takarékpénztár

Eladó a Fundamenta lakás-takarékpénztár – értesült a Telex. A lap információit több forrásból is megerősítették.


A lap úgy tudja, az egykor virágzó hazai lakás-takarékpénztári piac másik két szereplője, vagyis az OTP és az Erste mellett a szuperbankként emlegett MBH is érdeklődik az intézmény iránt. A Telex informálisan megkereste az érintetteket. Akit elért, nem cáfolta az ügyletet, a lap OTP-s forrása még azt is megerősítette, hogy ők megnézték a portékát, de végül kiszálltak a versenyből. Az OTP a többiekről viszont nem nyilatkozott még háttérben sem. Így minden jel arra mutat, hogy az MBH és az Erste van még versenyben.

A menetrend még nem tisztázott, volt, aki azt mondta, hogy tudomása szerint szeptember végéig kell végleges ajánlatot adni, de olyan információ is eljutott a Telexhez, hogy hamarosan már eredményhirdetés következhet. Maga a szektor most nehezen megítélhető. A hazai lakástakarékok állami támogatásának megszüntetése óta (2018 októbere) az ágazat keresi a helyét a pénzügyi szférában.


Azóta a cégek menedzselik a kifizetéseket, betéteket kezelnek, próbálják valamilyen feladattal ellátni a hálózatukat. Az elmúlt időszakban megpróbálták piaci alapon modellezni a korábban állami támogatással megsegített rendszert. Ugyanakkor az még mindig nem látszik tisztán, hogy mennyire van létjogosultsága ennek a fajta előtakarékosságnak állami ingyenpénz nélkül, jegyzi meg a Telex.


Ne hagyd ki!