A Google-től kilépő dolgozók sorra indítják a startupjaikat
Fotó: Shutterstock

Sokat nyerhet a Google a lelépő alkalmazottjain

Alkalmazottak tömegei hagyják el a Google-t, majd alapítanak saját startupokat. Azonban a terchóriás nem aggódik a trend miatt. Sőt, úgy látja, profitál a jelenségből.


Profitálhat a Google a kilépő alkalmazottjaiból

Alkalmazottak tömegei hagyták ott a Google-t az elmúlt években. Azonban úgy tűnik, a vállalat profitál az elvándorlásból. A Bloomberg szerint ez úgy lehetséges, hogy az egymilliárd dollárnál értékesebb startupok 70 százaléka a Google Cloud ügyfele. Ezen cégek nagyjából harmadát pedig a korábbi alkalmazottjaik irányítják. Ilyen vállalat például az Anthropic, a Character.ai és a Cohere. A techóriás közlése szerint ez lehetőséget kínál nekik arra is, hogy kiterjesszék a befolyásukat. Még úgy is, hogy közben elveszítenek néhány tehetséges dolgozót.

Sundar Pichai, a Google anyacégének, az Alphabetnek a vezérigazgatója arról beszélt az év elején, hogy több mint 2000 startupot hozhattak létre a korábbi alkalmazottjaik. Közülük sokan az ügyfeleikké váltak később. Részben ennek a folyamatnak köszönhető, hogy először az idén jelentett nyereséget a Google felhőszolgáltatási egysége. Ráadásul a vállalat egyik legnagyobb növekedési potenciállal bíró üzletágává vált.

Azonban a Portfolio megjegyzi, a Google továbbra is az Amazon, az AWS és a Microsoft Azure után következik a piacon. Viszont James Lee, a Google Cloud startupokért és mesterséges intelligenciáért felelős igazgatója szerint igencsak kedvez a keresőóriásnak, hogy a generatív mesterséges intelligencia területén működő startupok egyre többen az ő szolgáltatásaikat választják.

Szigorít felhőszolgáltatásán a Dropbox

Egyébként mivel a felhasználóik egyre inkább visszaélnek a Dropbox fizetős, tárolási korlátokat nem tartalmazó csomagjával, úgy döntött a cég, a Microsoft és a Google mintájára ők is megszüntetik a korlátlan felhőalapú tárhelyszolgáltatásukat.

Mint írják, a havi 18 euróba kerülő Advanced prémium szintet eredetileg vállalkozásoknak és szervezeteknek szánták, azonban egyesek kriptovaluta-bányászathoz is használják. Emellett elterjedt a szolgáltatás továbbértékesítése is.

Úgy látják, ezek a visszaélések rengeteg tárhelyet emésztenek fel (a visszaélők több ezerszeresét foglalják el a hagyományos üzleti felhasználók által használt tárhelyeknek), és a platform stabilitását is veszélyeztetik.

Emiatt az Advanced csomag új ügyfelei a jövőben 15 TB kezdő tárhelyet fognak kapni három licenccel az egész csapatra, ami licencenként további 5 TB-tal lesz növelhető. A licencenként 35 TB-nál kevesebbet használó, meglévő Advanced ügyfelek tárhelye megmarad, valami további 5 TB-ot kapnak a következő öt évre ingyen. Így a korlátlan csomag megszüntetésével senkinek sem törlődnek az adatai. A 35 TB-nál többet igénylő ügyfelekkel (az Advanced ügyfelek 1 százaléka) külön is egyeztet a cég.

Ne hagyd ki!