Nagyot dobnak a Chrome-on az új frissítések
Fotó: Shutterstock

Talán sosem érkeztek ilyen jelentős frissítések a Chrome-ba

Mesterséges intelligencián alapuló fejlesztéseket jelentett be a Google a Chrome webböngészőhöz. Az új funkciók közül az egyikkel egyedivé szabható a böngésző megjelenése, a másik a böngészőfülek csoportosításában, a harmadik pedig szövegek megfogalmazásában segít a felhasználóknak.


Mesterséges intelligencián alapulnak a Chrome új frissítései

Három jelentős, mesterséges intelligencián alapuló fejlesztést jelentett be a Google a Chrome webböngészőhöz. Az első lényege, hogy a segítségével a felhasználók néhány paraméter megadásával teljesen egyedire alakíthatják a böngésző megjelenését.

Egy másik fejlesztés a böngészőfülek rendezésében segít. Igaz, erre jóideje adott a lehetőség, azonban eddig csak kézzel lehetett csoportosítani és karbantartani azokat. Viszont innentől ezt a feladatot át tudja venni az MI. A felhasználónak csak finomítani kell a munkán, amennyiben nem úgy sikerült, ahogyan szerette volna.

A harmadik változás a következő hetekben fog megérkezni. Ez a funkció változatos szövegek megfogalmazásában segít. A felhasználónak ki kell választaniuk a fogalmazás stílusát és hosszát, esetleg a rövid tartalmát. Az MI pedig ezek alapján fogalmazza át (vagy meg) a szöveget.

A PCFórum megjegyzi, az újításokat a Chrome Windows-on és Mac-en futó változataiban lehet kipróbálni, és a kísérleti funkciók között lehet azokat bekapcsolni. Ebben ez az oldal lehet a felhasználók segítségére.

Listába szedte a Google 2023 legjobb bővítményeit a Chrome böngészőhöz

Egyébként a Google a napokban kiadta azon bővítmények listáját a Chrome böngészőhöz, amelyek szerinte leginkább javították a böngészői élményt 2023-ban. Igaz, ez nem mérhető alapokon, hanem szubjektív véleményeken alapul. De mutatjuk a felsorolást:

  • A Scribe a számítógépen végzett tevékenységeket dokumentálja, illetve képernyőfotókat, leírásokat készít a munkáról.
  • A Deepl Translate lefordítja a megnyitott oldalakat. Gyorsan vált forrás- vagy célnyelvet, így a Google Translate-tel sem kell bajlódni.
  • A Siderrel egy oldalsávon keresztül elérhető el a ChatGPT-t a böngészés közben.
  • A QuillBot AI-segédlet hosszabb levelek, cikkek tartalmát foglalja össze pillanatok alatt.
  • A Teal az online fórumokon található, a felhasználónak érdekesnek tűnő álláshirdetéseket könyvjelzővel jelöli meg, amelyek így el oldalon követhetők lesznek.
  • A Transkriptor hosszabb megbeszéléseket rögzít, majd később szöveggé alakítja azokat.
  • Az Equalizer jobb hangvezérlési lehetőségeket biztosít.
  • A Speechify pedig szövegeket olvas fel egy, a felhasználó által választott hangon.


Ne hagyd ki!