Egyes kikapcsolt mobilok sem maradnak rejtve a Google előtt
Fotó: Shutterstock

Könnyebb lesz megtalálni az eltűnt androidos eszközöket

Indul a Google készülékkereső hálózata Magyarországon is. Az óriásvállalat megoldása az Apple lokátorához hasonlóan működik. Bluetooth-jelek és crowdsource segítségével találja meg az eltűnt androidos eszközöket.


Kikapcsolt eszközöket is megtalál a Google új fejlesztése

Április elején indította el a Google az új "Find My Device" nyomkövető hálózatát az Egyesült Államokban és Kanadában. A hálózat több mint egymilliárd Android-eszközt foglal magába.

A magyar felhasználók a napokban kapnak róla értesítést, hogy a szolgáltatás "hamarosan" elérhető lesz Magyarországon is.

A nyomkövető hálózat lehetővé teszi az elveszett androidos készülékek, valamint olyan egyéb kompatibilis tartozékok, mint például fülhallgatók, fejhallgatók, pénztárcák, kulcsok és kerékpárok helyének bemérését.

Az új szolgáltatás offline állapotukban is képes megtalálni az eszközöket. Pixel 8 és Pixel Pro modelleknél pedig lemerült akkumulátor vagy kikapcsolt készüléknél is működik.

A hwsw megjegyzi, a funkció kikapcsolható a Google-szolgáltatások menüben, valamint az online Készülékkeresőn keresztül is le lehet iratkozni róla.

Az inkognitó módban lévő felhasználói után is kémkedett a Google

Egyébként arról is írtunk, eredménye lett annak az 5 milliárd dolláros csoportos kártérítési pernek néhány hete, amelyet még 2020-ban indítottak a Google ellen, amiért úgy követte a felhasználói online tevékenységét, és gyűjtött róluk adatokat, hogy azok inkognitó módban voltak.

A bíróság végül arra jutott, a Google félrevezető tájékoztatást adott a böngészésről az inkognitó módban azt sugallva, hogy akkor nem gyűjt adatokat. Márpedig ekkor is információkat halmoz fel a felhasználók tevékenységéről az interneten, valamint a felkeresett weboldalakról és azok szolgáltatásairól. Sőt, mindez az internet-szolgáltatóknak is lehetővé tette az érintettek online követését.

A Wall Street Journal szerint végül a Google megállapodott a károsultakkal az ügyben. Az egyesség részeként meg kell semmisítenie azt az óriási adathalmazt, amit az inkognitó módban gyűjtött. Azonban az nem tisztázott, hogy a törlés csak a korábban gyűjtött adatokra vonatkozik, vagy a jövőbeli adatgyűjtési gyakorlatokat is érinti, bár inkább az előbbiről lehet szó.

A megállapodás egy másik pontja értelmében pedig a Google módosította az inkognitó mód leírását azért, hogy egyértelműen tájékoztassa a felhasználókat arról, mit jelent az inkognitós böngészés, valamint akkor milyen adatokat gyűjtenek róluk.

Ez alapján az inkognitó módban a Google Chrome a böngészéshez használt eszközön nem menti az előzményeket, a sütiket, valamint az űrlapokon megadott információkat. Azonban egyáltalán nincs hatással az adatgyűjtésre a felkeresett webhelyeken és a használt szolgáltatásokon. Sőt, azt sem gátolja, hogy az internet-szolgáltató később visszakövethesse a felhasználók online mozgását.


Ne hagyd ki!