Ötödével csökken az alkalmazottak szám, számos művésztől már el is búcsúztak
Fotó: Shutterstock

Több mint ezer dolgozót küld el a játékgyártó

Ezernél is több alkalmazottjától válik meg a Hasbro. Nagyjából a dolgozói ötöde kerül utcára. Számos vezető művésztől már el is búcsúztak. A vállalat - részben a leépítésekkel - évi 300 millió dollárt szeretne megtakarítani 2025-ig.


Dolgozói ötödétől válik meg a Hasbro

A Hasbro játékgyártó például a Dungeons & Dragons (D&D), a Magic: The Gathering, a Monopoly, a Transformers és a My Little Pony franchise-ok tulajdonosa. Jelentős létszámleépítést jelentett be a cég vezetője, Chris Cocks a napokban. A döntés miatt nagyjából a vállalat dolgozóinak 20 százaléka, körülbelül 1100 ember kerül az utcára. Az elbocsátásokat gazdasági érvekkel magyarázta.

A GameStar szerint a Hasbro évi 300 millió dollárt kíván megtakarítani 2025-ig. A cégvezető szerint emiatt inkább a kisebb számú, de nagyobb márkáikra, valamint a fizikai és digitális játékaik terjesztésére és licencelésére összpontosítanak a jövőben.

Az elbocsátott dolgozóknak jelentős juttatásokat ígértek. Emellett a cég azt is vállalta, segíti őket a jövőbeli elhelyezkedésükben. A leépítés egy hosszabb, 18-24 hónapos folyamat lesz. Azonban már több, magasabb beosztásban dolgozótól is megszabadultak, például művészektől.

A világ egyik legjobb munkahelye lehet a Nintendo

Egyébként az egyik nagy játékgyártóhoz rendkívül ragaszkodnak az alkalmazottai: 98,8 százalékos a Nintendo alkalmazotti megtartási rátája. Ezzel szemben az országos japán átlagérték 70 százalék egy jelentés szerint. Ez a mutató szemlélteti a dolgozók fluktuációját a belépéstől számított három éven belüli kilépéssel kalkulálva. Tehát amíg Japánban egy új munkahelyre belépők 30 százaléka átlagosan az első három évben ki is lép, addig a Nintendónál csupán egy százalék dönt úgy, hogy odébb áll.

A GizmoChina próbál magyarázatot adni rá, miért ragaszkodhatnak ennyire a dolgozói a japán céghez. Úgy látják, egyik oka lehet, hogy a Nintendo egy rendkívül erős, ismert világmárka, ami több mint 130 éve van jelen a játék-, és majdnem 50 éve a videójáték-iparban. A vállalat játékai örömet okoznak kicsiknek és nagyoknak. Az alkalmazottjaikat ez büszkeséggel tölti el, így az is, hogy nekik dolgozhatnak.

Emellett kiemelkedő a cég munkavállalói jóléti programja. Számos juttatást kínál a dolgozóinak, például bőkezű fizetett szabadságot, gyermekgondozási támogatást és egészségbiztosítást. Mindezek célja, hogy az alkalmazottai motiváltak maradjanak. Ez adhat magyarázatot arra is, hogy hiába vannak magasabb fizetések több vállalatnál a szigetországban, mégsem annyira népszerűek, mint a Nintendo.

A harmadik hozzávaló a sikeréhez pedig az lehet, hogy nem magas a cég hierarchia-piramisa, így jobban érvényesülhetnek az alkalmazottai.

Ne hagyd ki!