Háromnapos igazgatási szünetet hirdettek
Fotó: Shutterstock

Eldőlt, mikor áll le a közigazgatás néhány napra

Idén és jövőre is lesz közigazgatási szünet. Ugyan az idei dátumáról csupán augusztusban döntöttek, a következő évi szünnapokat már most kihirdették. Mutatjuk a 2023-as és a 2024-es leállások időpontját is.


Idén és jövőre is leáll a közigazgatás néhány napra

A szerda esti Magyar Közlönyben jelent meg a kormányrendelet arról, hogy 2024. december 30. napjától 2025. január 1. napjáig igazgatási szünet lesz az országban.

A törvény értelmében ezeken a munkanapokon nem kötelező átvenni az elektronikus ügyintézés során érkező üzeneteket a hivatali tárhelyről. Viszont a Portfolio megjegyzi, a közigazgatási szünet nem számít bele a kormányzati igazgatási szervek előtt folyó hatósági és egyéb eljárások határidejébe, illetve az eljárások szünetelésének időtartamába sem.

Egyébként az idei igazgatási szünet is előttünk áll. Arról idén augusztus végén döntött a kormány. Az akkori rendeletük értelmében 2023. december 27. és 2024. január 1. között lesz a leállás. Tehát a következő napokban, az ünnepek előtt érdemes elintézni a hivatalos ügyeket, mert a mostani ügyintézésmentes időszak gyakorlatilag december 24-től kezdődik a karácsonyi ünnep- és munkaszüneti napok miatt.

Hatnapos hosszú hétvégénk is lesz 2024-ben

Idén egyetlen ünnepnap sem esett eddig keddre vagy csütörtökre. Csupán december 26 lesz keddi nap, azonban december 25, az hétfő, így nincs, illetve nem volt lehetőség négynapos hosszú hétvégéket fabrikálni pihenőnap beiktatásával Magyarországon 2023-ban. Viszont 2024-ben a négy háromnapos mellett két négynapos és egy hatnapos ”hétvégével” is kalkulálhatunk. De soroljuk, hogyan alakulnak jövőre az ünnepnapok, a bedolgozós szombatok és a hosszú hétvégék.

Három-, négy, és hatnapos hosszú ”hétvégék” 2024-ben

  • 2023. december 30-31. és 2024. január 1. – szombat, vasárnap, hétfő
  • 2024. március 15-16-17. – péntek, szombat, vasárnap
  • 2024. március 29-30-31. és április 1. – péntek, szombat, vasárnap, hétfő
  • 2024. május 18-19-20. – szombat, vasárnap, hétfő
  • 2024. augusztus 17-18-19-20. – szombat, vasárnap, hétfő, kedd
  • 2024. november 1-2-3. – péntek, szombat, vasárnap
  • 2024. december 24-25-26-27-28-29. – kedd, szerda, csütörtök, péntek szombat, vasárnap

Bedolgozós szombatok 2024-ben:

  • augusztus 3.
  • december 7.
  • december 14.

Soroljuk azt is, pontosan mely napok lesznek ünnepnapok jövőre:

  • 2024. január 1. – hétfő, év első napja
  • 2024. március 15. – péntek, nemzeti ünnep
  • 2024. március 29. – péntek, nagypéntek
  • 2024. március 31. – vasárnap, húsvétvasárnap
  • 2024. április 1. – hétfő, húsvéthétfő
  • 2024. május 1. – szerda, munka ünnepe
  • 2024. május 19. – vasárnap, pünkösdvasárnap
  • 2024. május 20. – hétfő pünkösdhétfő
  • 2024. augusztus 20. – kedd, államalapítás ünnepe
  • 2024. október 23. – szerda, nemzeti ünnep
  • 2024. november 1. – péntek, mindenszentek
  • 2024. december 24. – kedd, szenteste
  • 2024. december 25. – szerda, karácsony
  • 2024. december 26. – csütörtök, karácsony


Ne hagyd ki!