Baba lába
Fotó: Shutterstock

Bezár az első fővárosi bababarát kávézó

Kilenc évvel ezelőtt nyílt meg Budapesten az első, kifejezetten kismamákra szabott kávézó és közösségi tér. A HelloAnyu most bezár. Maradnak azonban még bababarát kávézók a fővárosban.


A 2015-ben nyílt bababarát kávézó programkínálata is a kisgyerekes anyukákat célozta, rengeteg baba-mama programnak, workshopnak és egyéb rendezvénynek adott otthont - írja a Világgazdaság. A kávézó Budapest VII. kerületében, a Csányi utcában üzemelt.

Ezzel indokolták a döntést


A HelloAnyu kávézóban volt játszósarok, pelenkázóhely, gyerekkompatibilis fogások és babás-mamás foglalkozások. A bezárást az üzemeltetők Facebook-oldalukon a változó piaci körülményekkel indokolták. Azért megjegyzik, hogy talán egyszer, máshol újra megpróbálják.

Még maradnak bababarát kávézók

A We love Budapest oldal egy korábbi cikkében 5 bababarát kávézót mutatott be, amelyek közül az egyik, a HelloAnyu most bezárt. Itt van még négy javaslat, aki kisgyermekkel be akar ülni egy italra:


ODA
1016 Budapest, Czakó utca 15.
Pagony
1114 Budapest, Bartók Béla út 5.
Maminti Kuckó
1024 Budapest, Keleti Károly utca 11/A
Belvárosi Közösségi Pont
1055 Budapest, Balassi Bálint utca 9–11.

Ne hagyd ki!