Bajban a boltosok! Két számjegyű forgalomcsökkenés jöhet

Bajban a boltosok! Két számjegyű forgalomcsökkenés jöhet

Idén januárban 4,5%-kal csökkent a kiskereskedelmi forgalom Magyarországon. Nagy János, az Erste Bank elemzője szerint az elkövetkezendő időszakban ez szám csak emelkedni fog.



Óriási csapások

Volt egy kedvező bázishatás, tavaly januárban viszonylag alacsony bázist kellett megugrani. Ennél valószínűleg borúsabb a képünk, amit most januárban láttuk

nyilatkozta az InfoRádiónak Nagy János, az Erste Bank elemzője a kiskereskedelmi adatokról. A magas infláció miatt egyre kevesebben, és kisebb tételben vásárolnak. Az élelmiszereken észlelhető alapvetően a legnagyobb visszaesés. De az üzemanyagpiac sem panaszkodhat, hiszen január óta ez volt az első olyan hónap, amelyben tisztán a piaci körülmények alakították a keresletet. Ez meg is látszódott a csaknem tíz százalékos keresletcsökkenéssel.

A kiskereskedelmi forgalom az elmúlt 2-3 évben óriási csapásoknak volt kitéve.

Egyre csúnnyább számok

A koronavírus-járvány idején volt egy jelentős bezuhanás, majd 2021-ben talpraállt, most pedig újabb lejtmenet figyelhető meg. Az Erste Bank elemzője szerint a mostani januári, és az előtte levő két hónapban tapasztalt -4 százalék körüli visszaesés nem számít extrémnek. Ugyanakkor fontos tudni, hogy ezek a számok feltehetőleg „egyre csúnyábbak lesznek".

Tavaly jelentős fiskális transzferek érkeztek a háztartásokhoz, ami jelentősen megdobta a kiskereskedelmi forgalmat, főleg a tavaszi hónapokban. Ezt túlszárnyalni esélytelennek tűnik a januári adatok alapján, így márciusban akár két számjegyű visszaesésre is felkészülhetünk.

Ilyet utoljára a Covid mélypontján, 2020 áprilisában látott a kiskereskedelmi forgalom

– tette hozzá Nagy János.

Ne hagyd ki!