Reméljük, egyre több mobiltelefon érkezik hasonló tulajdonsággal
Fotó: Shutterstock

Lassan töltődik a mobilod aksija? Ez megoldás lehet

Új, szupergyors akkumulátor-töltést ígérő androidos mobiltelefonok érkeznek a piacra. A gyártója szerint a 240 wattos készülék 10 perc alatt teljesen feltölti a 4600 mAh-es a telepét. 30 másodpercnyi töltéssel pedig 2 óra beszélgetési idő nyerhető.


Szupergyors akkumulátor-töltést ígérnek a telók

Két változatban dobják a piacra a Realme GT Neo 5-öt. A ledes hátlapjuk is egyedivé teszi a telefonokat, de ami igazán érdekes bennük, az a rendkívül gyorsan töltődő akkumulátoruk. Viszonyításképpen az Apple vagy a Samsung csúcsmodelljei jellemzően 25–27 wattal tölthetők. Viszont ennek a kisebb kínai gyártónak az említett készülékei 150, illetve 240 wattal.

A 150 wattos Realme GT Neo 5 a lassabb töltésért cserébe nagyobb, 5000 mAh kapacitású akkumulátort ígér. A 240 wattos modellhez 4600 mAh-es telep jár. Az utóbbi 80 másodperc alatt akár 20 százalékra is feltölthető. 50 százalékhoz 5 percre van szükségel, a teljes töltéshez pedig 10 percre. A gyártó szerint 30 másodpercnyi töltéssel 2 órás beszélgetési idő nyerhető.

A HVG hozzáteszi, a gyári töltőadapter mellett a VOOC és a SuperVOOC szabványú töltőfejek is használhatók a készülékekhez. Továbbá Snapdragon 8+ Gen 1 chipset lapul bennük, a 240 wattos variánsban 16 GB RAM, valamint 256GB vagy 1TB háttértár társaságában, a 150 wattos változatban pedig 8, 12 vagy 16 GB RAM-mal és 256 GB tárhellyel. A mobilok 6,74 inches, 144 Hz-es képfrissítésű, 2772 x 1240 felbontású megjelenítővel érkeznek. Az előlap tetejének a középen egy 16 megapixeles, Samsung érzékelős szelfikamera van, amíg a hátlapon egy 50 megapixeles, Sony IMX890 szenzoros főkamera, egy 8 megapixeles ultraszéles és egy 2 megapixeles makrolencse. A hátlap különlegessége a RGB LED-téglalap is, ami értesítőfényként is működhet. Emellett jelentősök a hűtési megoldásaik is. A gyári szoftverként 13-as Android várható.

Ugyan a magyarországi bevezetésükről egyelőre nincsenek hírek, azonban a 240 wattos modell 470 dollárról (durván 170 ezer forint), a 150 wattos változat pedig 368 dollárról (megközelítőleg 130 ezer forint) indulhat.

Pótolhatja az iPhone-ok hiányosságát az Apple

Ha a mobiltöltésnél járunk: vezeték nélküli, fordított töltésen dolgozhat az Apple. A „reverse wireless charging”, azaz a fordított, vezeték nélküli töltés lehetősége a nagyobb androidos mobiltelefon-gyártók néhány modelljénél már elérhető. A technológia lényege, hogy töltőállomássá válik a telefon, és vezeték nélkül képes tölteni a fejlesztéssel kompatibilis készülékeket.

Iparági pletykák szerint az Apple régtől dolgozik a technológián, azonban az iPhone-oknál eddig nem volt elérhető a funkció. Azonban a 9to5Mac úgy értesült, a tavaly szeptemberben prezentált iPhone 14 Pro-szériával bemutatták volna a fejlesztést, de nem készültek el vele időben. Viszont a cég mérnökei továbbra is dolgoznak rajta, így elérhető lehet a későbbiekben.

A történetnek van egy másik érdekessége. A portál szerint a technológiához szükséges hardverek a 12-es széria óta benne vannak az iPhone-okban, azonban inaktívak. Ezt alátámaszthatja, hogy az említett készülékkel párhuzamosan bemutatott vezeték nélküli hordozható töltő, a MagSafe Battery Pack feltölthető az iPhone-ról.

Egyébként a 9to5Mac szerint az Apple egy speciális firmware-t is fejleszt a fordított, vezeték nélküli töltést bemutató iPhone-hoz. Azonban kérdéses, mikor lesz elérhető a funkció, mert meggyűlt a mérnökök baja a töltési sebességgel és a hőkezeléssel.


Ne hagyd ki!