Két év alatt több mint 10 százalékkal nőhet a felújított mobilok piaca is

Jelentős változás következhet be a mobiltelefonok piacán a következő néhány évben. Az új készülékek egyre tartósabbá válhatnak, továbbá több mint 10 százalékkal növekedhet a felújított telefonok értékesítése is.


Átalakulhat az okostelefonok piaca

Növekedni fog a mobilkészülékek élettartama a következő években a Deloitte Global legújabb elemzése szerint. A nemzetközi tanácsadó cég magyarországi tagvállalatának közleményében arról ír, hogy a telefonok tartóssága mellett folyamatosan növekszik a szoftvereik kiszolgálási ideje is. Ezekkel párhuzamosan azonban emelkedni fog az áruk, ezért bővülhet a használt készülékek piaca. A régebbi, de felújított okostelefonok kereslete eddig is bővülést mutatott. 2024-re azonban 11,2 százalékos gyarapodást követően elérheti a 65 milliárd dolláros részesedést 352 milliós készülékszám mellett.

Csökkentenék a környezeti terhelést

A meghosszabbodó élettartam nagyon fontos annak érdekében, hogy csökkenjen a mobilgyártás ökológiai lábnyoma. A folyamatok mögött tehát környezetvédelmi szempontok állhatnak, mivel a fenntarthatóság egyik legnagyobb ellensége a gyártás.

Az idén az okostelefonok 146 millió tonnás szén-dioxid-kibocsátásának 83 százaléka az 1,4 milliárd új készülék gyártásából, szállításából és első éves használatából származik majd. A már piacon lévő 3,1 milliárd használt eszköz működtetése, felújítása és egyéb folyamatai viszont mindössze 16 százalékot tesznek ki. A környezetterhelés mértéke a megújuló energiaforrások kihasználásától is függ, az okostelefonok gyártása ugyanis rendkívül sok áramot fogyaszt

- tájékoztatott a Deloitte Global.

A növekvő élettartam át fogja alakítani a kereskedelmi szektort is. Csökkenő értékesítéssel kell számolniuk az eladóknak, ezért egyéb bevételi forrásokat is érdemes lesz keresniük. Egyebek mellett alkalmazásboltokat nyithatnak és médiaszolgáltatásokat is értékesíthetnek. A tanulmány szerint várhatóan az online tárhelyek iránti kereslet is növekedni fog, de a telefonokvásárláshoz és lízingeléséhez köthető biztosítási díjak, valamint más pénzügyi termékek is megoldást jelenthetnek a kereskedők számára.

Fut a mobilcsere program

Magyarországon február közepén indult az állami mobilcsere-támogatási program. Ha valaki régi, elavult készülékét modernre cserélné, 20 ezer forint támogatást is kaphat az új készüléke megvásárlásához. Lényege, hogy a használatban lévő, elavult mobilhálózaton működő készülékeket segítsen kicserélni újabbakra, mielőtt lekapcsolják a 3G hálózatot.

A támogatásra cégek nem pályázhatnak, csak magyarországi lakcímmel jelentkező természetes személyek. Szükséges a pályázónak rendelkeznie egy, a meghatározott követelményeknek megfelelő mobilkészülékkel, amelyet modernebb, legalább 4G hálózatot használni képes telefonra cserélne. Ezt a készüléket köteles lesz leadni (a SIM kártya nélkül) annál a kereskedőnél, akitől az új mobiltelefont meg kívánja vásárolni (a készülékről minden személyes adat el lesz távolítva).

A keretösszeg kimerüléséig az első szakaszban (február 14. és május 08. között) az aktív 3G használók pályázhatnak, majd a második szakasztól (május 9. és július 17. között) már a 2G-s készülékek is cserélhetőek.

Fontos kitétel, hogy a becserélendő telefon használatban volt 2021. július 1. és 2021. december 31. között, amit a készülék IMEI száma alapján ellenőriznek.

A mobilkészülék cseréjére maximum 20 ezer forintos támogatás vehető igénybe, egy legfeljebb 120 ezer forintos fogyasztói árú, új, 4G-s vagy 5G-s telefon megvásárlásakor. Amennyiben a készülék ára kevesebb mint 20 ezer forint, a támogatás összeges a mobiltelefon árával egyezik meg.

Kizárólag regisztrált kereskedőn keresztül igényelhető a támogatás, az általuk kitöltött adatlapon. A pályázati portálon egyébként ellenőrizhetjük a készülékünk IMEI száma alapján, hogy lehet-e a cseréjére támogatást igényelni.

Miután kiválasztottuk a készüléket, a kereskedő leadja a pályázati kérelmünket. A kedvező elbírálást követően pedig amikor leadjuk a régi készüléket, át is vehetjük az újat.


The Conversation

Ne hagyd ki!