Nem olcsó, de nagyon is versenyképes
Fotó: Shutterstock

Megéri Montenegróban nyaralni? Mármint anyagilag

Az Adriai-tenger továbbra is nagyon népszerű a külföldön nyaraló magyarok körében. Azonban a jól bevált Horvátország helyett egyre többen választják a szlovén vagy a montenegrói tengerpartot. Ez utóbbi árakban jellemzően veri a horvátországi üdülőket, vagy éppen a Balatont.


Árban is versenyképesek lehetnek a montenegrói üdülőhelyek

Ugyan Montenegró is egyre inkább a tömegturizmus nyomása alá kerül, továbbra sem veszítettek az értékükből az ország olyan természeti szépségei, mint a például a Kotori-öböl, Sveti Stefan, vagy éppen a Lovcen-hegység.

A Vg szerint ugyan az orosz turisták eltűntek, és manapság inkább a nyugati vendégekre fókuszál a helyi vendéglátás, azonban Montenegró ár-érték aránya továbbra is vonzó. A balkáni ország tengerpartjánál jellemzően a sörök és a koktélok árszintje, valamint a napágyak bérleti díja is kedvezőbb, mint Horvátországban vagy éppen a Balatonnál. Az éttermi árak is kellemes meglepetést okozhatnak, különösen azoknak, akik hozzá vannak szokva a jelenlegi horvátországi vagy magyarországi vendéglátóhelyek árcéduláihoz.

Példaként említik, hogy Sveti Stefanban 3,5-4 euró fél liter sör, ami 1400-1600 forintnak felel meg. A koktélok 7 és 11 euró között mozognak, a napágy bérlése pedig 15-20 euró attól függően, mennyire közel van a tengerhez. Az étkezés pedig két főnek egy tengerparthoz közeli étteremben 50–60 euró lehet.

Egyre több a magyar turista Szlovéniában is

De egyre többen választják Szlovéniát is a nyári üdülésük helyszínéül. A délnyugati szomszédunknál több mint hatmillió látogatót és 16 millió vendégéjszakát regisztráltak csak tavaly. Az utóbbi értéknek 5 százalékát (566 217 éjszaka) adták a magyar vendégek. Ezzel a mennyiséggel a hetedik helyen állunk a külföldi piacaik listáján.

A magyar látogatóik száma 14,1 százalékkal volt több tavaly, mint 2019-ben. Őket elsősorban Piran, Bled, Bohinj, Ljubljana, Kranjska Gora, Koper és Bovec vonzotta.

A magyarokat, a többi külföldi látogatóhoz hasonlóan, elsősorban a természet szépségei, a személyes biztonság és a szabadidős tevékenységei vonzzák Szlovéniába

idéztük Mitja Znidarsic-ot, a LifeClass cégcsoport marketing és értékesítési ügyvezető igazgatója a napokban.

Emellett elárulta, néhány hotelben olyan sok a magyar turista, hogy egyes szállodaláncok tervezik az alkalmazottak magyar nyelvű oktatását is.

Ne hagyd ki!