Hollywood-i befejezés vagy csőd lesz a mozik járványkálváriájának a vége?
A pandémia negatív gazdasági hatása a vendéglátó- és a zeneipar mellett a mozikat sem kímélte. És bár a helyzet javulóban van, a koronavírus-járvány továbbra is sötét fellegekként tornyosul a moziipar fölött. Az AMC vezérigazgatója, Adam Aron a vállalat második negyedéves jelentését ismertető tájékoztatón felvázolta, mire lehet számítani a szektorban a közeljövőben.


A moziipar jobb helyzetben van, mint egy évvel ezelőtt. Ehhez kétség sem fér. Mint ahogy ahhoz sem, hogy a szektor szereplőinek számos kihívással kell szembenézniük az elkövetkezendő hónapokban. Az AMC jelentősen növelte bevételeit az idei második negyedévben a korábbi időszakhoz képest, viszont még így is veszteségesen üzemel. Adam Aron tájékoztatta a befektetőket, hogy a cég év végére már profitot is termelhet, ha a belföldi jegypénztárak forgalma az utolsó negyedévre eléri legalább az 5,2 milliárd dollárt. Sajnos azonban egyelőre ez csak egy óriási „ha".

Biztató veszteségek

Az AMC mögött igen viszontagságos másfél év áll. A cég tavaly év elején hónapokra bezárta a mozikat, amelyeket végül nyáron átmenetileg kinyithatott. Persze alig néhány hét múlva a vírus ismét terjedni kezdett, aminek következtében újra be kellett zárni a mozikat. Egészen idén júniusig kellett várni, hogy a helyzet nagyjából rendeződjön. Jelenleg az AMC egyesült államokbeli filmszínházainak mind az 593 helyszíne üzemel, amelyekhez társul további 335 nemzetközi mozi is. Így a vállalat mozijainak 95 százaléka egyelőre megkötések nélkül várja a látogatókat. Ez mind szép és jó, de a bevételek még jócskán elmaradnak a 2019-es számoktól.

Az AMC egységeit az idei második negyedévben 22 millió vásárló látogatta, ez hétmilliós javulást jelent az első negyedévhez képest. Összehasonlításképp 2019. azonos időszakában a vállalat több mint 97 millió jegyet értékesített.

Egyelőre még nem a győzelmi körünket futjuk…Még mindig veszteségesen üzemelünk, továbbra is csak égetjük a pénzt, de már látjuk a fényt az alagút végén

-mondta a vezérigazgató.

Adam Aron borús kijelentése nem alaptalan. Bár a vállalat 444 millió dolláros bevételt könyvelhetett el az elmúlt három hónapban, az összes kiadást, működési költséget és veszteségeket beleszámolva, a cég 344 millió dolláros deficitben van. Tegyük hozzá, hogy ez az összeg jelentős javulást mutat a tavalyi, azonos időszak 561 millió dolláros nettó veszteségéhez képest. Ha minden a tervek szerint halad, akkor a cég év végére már nyereségesen üzemelhet, ahogyan ezt cikkünk elején is említettük. Egy baj van csupán, mégpedig az, hogy az USA-ban rohamosan terjed a koronavírus delta variánsa. Naponta jelenleg több mint 100 ezer új esetszámot regisztrálnak az államokban. Így elképzelhető, hogy hamarosan ismét be kell zárni a mozikat. Egyelőre azonban a vállalat nincs csőd közelben, amit az internet népének köszönhet.

Reddites mentőbefektetők

A cég tájékoztatása szerint június 30-án az AMC-nek körülbelül 1,8 milliárd dollár készpénz és 2 milliárd dollár likvid tőke állt rendelkezésére. A cég majdnem csődbe ment, amikor szinte a semmiből megjelentek a mém-részvények rajongói. A Redditről indult mozgalomnak köszönhetően rengetegen bevásároltak az AMC részvényeiből, amelyek árfolyama nagyjából 1500 százalékos növekedés produkált. Hasonló események voltak megfigyelhetők a csőd szélén álló GameStop, illetve a mém-kriptovaluták, így a DogeCoin esetében is.

Az AMC a pénzdömpinget nem hagyja kárba veszni. A cég új mozikat vásárolt, leszerződött a Warner Bros.-al exkluzív tartalmak vetítésére, illetve hamarosan sportközvetítésekkel és koncertfilmekkel is bővíti kínálatát. A vezérigazgató azt is bejelentette, ha minden a tervek szerint alakul, év végén már Bitcoinnal is lehet jegyeket vásárolni a mozikban. De itt még nincs vége.

Aron indítványozta, hogy minden topvezető egy előre meghatározott összeg értékében vásároljon részvényopciókat a cégből. A tervezet alapján Aron 12 millió dollár értékben birtokolna részvényeket, ez nyolc évnyi fizetésének felel meg. Továbbá:

  • a pénzügyi vezetőnek hat évnyi,
  • az ügyvezető alelnöknek négy évnyi,
  • a vezető alelnöknek pedig két évnyi fizetésének megfelelő értékben kellene részvényopciókat birtokolnia.

A vezérigazgató tervein látszik, hogy szívén viseli a vállalat sorsát. Sajnos azonban a cég sikerei egy olyan tényezőn múlnak, amely fölött nincs hatalma sem a vezetőségnek, sem a befektetőknek. Ez pedig nem más, mint a járvány.

Ne hagyd ki!