Elon Muskék állítanának új riválist a Gmaillel szemben
Fotó: Shutterstock

Új, jelentős riválist kaphat a Gmail

Nagyon úgy tűnik, saját levelezőrendszert fejlesztenek Elon Muskék. Az XMail néven emlegetett alkalmazással szeretnének alternatívát nyújtani a felhasználóknak a Gmaillel szemben. De más applikációk is érkezhetnek az X égisze alatt.


Levelezőrendszert fejleszthet az X

Elon Musk egy X-en közzétett bejegyzése alapján nagyon úgy tűnik, levelezőrendszert fejleszt a vállalata. Az Interesting Engineering szerint az új platformot XMail néven emlegetik és a Gmail piaci dominanciájának a megtörése lehet a célja.

Musk egyelőre annyit árult el az XMail-ről, hogy „érkezik”, de azt nem mondta, mikor. Emellett homály fedi a levelezés mellett az egyéb funkcióit is, illetve azt, fizetős lesz-e.

A szakértők arra számítanak, a levelező valamilyen módon integrálva lesz az X közösségi platformba. Sőt, Musk korábban arra utalt, létrehoznak egy XTube nevű videós szolgáltatás, valamint egy XPay elnevezésű fizetőrendszert is.

Azonban a 24 szakemberekre hivatkozva arról ír, az X-nek nem lesz könnyű dolga meggyőznie a felhasználóit arról, hogy lecseréljék a megszokott email-címüket.

Átalakult az androidos Gmail

Egyébként már nemcsak a Válasz gombra kattintva lehet válaszolni a kapott levelekre az androidos Gmailben. Minden felhasználónál aktivált a Google egy fejlesztést a napokban, ami lehetővé tette, hogy egy chatablakban is felelni lehessen az emailekre.

Az ehhez szükséges szövegbeviteli mező a képernyők alján jelent meg. Oda lehet a válaszokat beírni, majd a mezőtől jobbra lévő ikonnal elküldeni.

Ezzel a gmailes levelezés sokaknak válhatott sokkal kézreállóbbá. Viszont megjegyzik, a csatolmányokat továbbra is a korábban megszokott módon lehet az üzenetekhez adni.

Ha valakinek a készülékén nem frissített a Gmail automatikusan a legújabb verziójára, esetleg nincs az eszközén a levelező applikáció, akkor a Play Áruházból tölthető le vagy frissíthető a program.

Újabb rohamot hirdet a spamek ellen a Gmail

Néhány hete pedig arról írtunk, hogy az elmúlt időszakban sem szűrte kellő hatékonysággal a Gmail a kéretlen leveleket, azaz a spameket. Ebből lett elege a Google-nek, ezért új szűrési megoldásokkal fejleszti a levelezőrendszerét. A cég várakozása szerint a fejlesztés 38 százalékkal növelheti a hatékonyságot.

A levelezőket spamekkel elárasztó felek gyakran alkalmaznak homoglifákat (az igaziakra hasonló karaktereket), láthatatlan karaktereket és hasonló megoldásokat, hogy így kerüljék meg a Gmail csalárd leveleket kiszűrni hivatott rendszereit

- írja a 9to5Google.

A technológiát RETVec-nek (Resilient & Efficient Text Vectorizer) hívják. A hatékonysága mellett egyéb előnyei, hogy nagyon alacsony számítási teljesítményt igényel, minden nyelvet ismer, és az UTF-8-as karaktereket is kezeli.


Ne hagyd ki!