Rengeteg férfi között egyetlen nő áll középen, a kép a nemek közötti egyenlőtlenséget tükrözi
Fotó: Shutterstock

Elképesztő, mennyi pénzt bukunk a nemi egyenlőtlenség miatt

A Citigroup új jelentése szerint a globális kockázati tőkebefektetések elenyésző hányada landol nők által alapított vállalatoknál, miközben a nemek közötti szakadék csökkentése egyenes arányban áll a gazdasági növekedéssel.



A magántőke-piaci adatokkal, kutatásokkal és technológiákkal foglalkozó PitchBook vállalat elemzése szerint az Egyesült Államokban 2021-ben befektetett kockázati tőke alig 2,1 százalékát kapták olyan vállalatok, amelyeket nők alapítottak, vagy nők vezetnek.

A finanszírozáshoz való hozzáférés hiánya az egyik legnagyobb kihívás, amellyel a női vállalkozók világszerte szembesülnek

- mondta Andrew Pitt, a Citi globális kutatási vezetője a jelentésben.

A Citi elemzése szerint a nemek közötti egyenlőség elérése az üzleti növekedésben akár kétbillió dollárral (!), vagyis a globális GDP 2-3 százalékával növelheti a globális bruttó hazai terméket. Továbbá, ha hozzájutnának a megfelelő forrásokhoz, a női vállalkozók akár 433 millió új munkahelyet teremthetnének.

A kockázati tőke fontossága

A kockázati tőke a vállalkozók egyik legfontosabb és legmeghatározóbb finanszírozási eszköze. A Stanford Business 2015-ös elemzése szerint az USA tőzsdén jegyzett, 1979 óta alapított vállalatinak 43 százaléka részesült valamilyen kockázati tőkebefektetésben.

A Citi szerint azonban a nők kisebb valószínűséggel jutnak ilyen támogatáshoz, ugyanis a hitelezők gyakran túlbecsülik a női vállalkozókba való befektetés kockázatát. Ez azért is fura, mert az adatok azt sugallják, hogy a nők által vezetett vállalkozások befektetései jobb megtérülést eredményeznek.

A BCG jelentése szerint a nők tulajdonában lévő startupok minden egy dollárnyi befektetés után 78 cent bevételt generálnak, míg a férfiak vezette vállalatok dolláronként 31 centet hoznak a konyhára.

A Citi jelentése rávilágít, hogy a jelenség annak is köszönhető, hogy a befektetők túlnyomó többsége férfi, a nők közül sokan nincsenek olyan szerepben, amely lehetővé tenné számukra, hogy finanszírozási ajánlatot tegyenek.

A PitchBook továbbá megállapította, hogy a női befektetők háromszor nagyobb valószínűséggel finanszíroznak olyan cégeket, melyek élén nők állnak, mint a férfi kockázati tőkések.

A legrosszabb helyzetben a színes bőrű nők vannak. Az afroamerikai nők például 2009 óta az USA kockázati tőkebefektetéseinek mindössze 0,6 százalékát kapták meg.

Javaslatok

A Citi számos ajánlást fogalmazott meg a kockázati tőkések és más pénzügyi intézmények számára, melyekkel javíthatják a női vállalkozók lehetőségeit, helyzetét.

A Citi egyebek között azt javasolja, hogy a cégek gyűjtsenek nemek szerint lebontott adatokat a befektetési portfóliójukról, frissítsék a befektetési eszközeiket a nemi szempontok figyelembevételével, és biztosítsák a startup-inkubátorok inkluzivitását.

A Citi kutatói szerint a cégeknek együtt kell működniük női vállalkozók szövetségeivel és hálózataival, célokat kell kitűzniük a női alapítók bevonására, és támogatniuk kell a női alkalmazottakat a pénzügyi szolgáltatási ágazatban.

Ne hagyd ki!