Lízingelt orosz repülő az orosz zászló fölött, a légiközlekedési szankciók óriási károkat okoznak
Fotó: Shutterstock

Visszakérik a lízingelt repülőket az oroszoktól, óriási a kár

Az európai, repülőgép lízingeléssel foglalkozó vállalatok sorra mondják fel szerződésiket az orosz légitársaságokkal az ország légiközlekedési ágazatát célzó nyugati szankciókat követően. Az érintettek logisztikai katasztrófától tartanak.


Káosz a szektorban

Az Európai Unió március 28-ig adott időt a repülőgép-kölcsönzőknek, hogy felmondják bérleti szerződésieket orosz ügyfeleikkel. A lépés az EU azon szankcióinak részét képezi, amelyek megtiltották, hogy "orosz jogi vagy természetes személy tulajdonában lévő, bérelt vagy egyéb módon használt repülőgép" belépjen az EU légterébe.

A Cirium iparági elemzővállalat adatai szerint Oroszországban 980 kereskedelmi repülőgépet üzemeltetnek, ebből 777 vasmadarat lízingelnek. Ezek közül 515-öt külföldi cégektől bérelnek, többségük írországi székhelyű vállalatoktól származik.

Az IBA tanácsadó cég szerint a világ legnagyobb repülőgép-lízingcége, a dublini székhelyű AerCap rendelkezik a legnagyobb flottával Oroszországban, egészen pontosan 152 géppel. A vállalat megerősítette, hogy a szankciókat követően minden orosz légitársasággal kötött szerződését felmondja. A gépek becsült értéke 2,5 milliárd dollár, nagyjából 857,5 milliárd forint – közölte az ACC Aviation tanácsadó cég.

A honlapja szerint az AerCap orosz ügyfelei között megtalálható az Aeroflot, az S7 Airlines, a Rossiya, az Azur Air és a Ural Airlines is. Az AerCap mellett további nyolc ír vállalat rendelkezik orosz érdekeltségekkel.

Hogyan hozzák ki a gépeket?

Az Ishka tanácsadó cég szerint a repülőgépek értéke, amelyeket valamilyen úton-módon ki kell hozni Oroszországból, nagyjából 12 milliárd dollár. Ez körülbelül 4 116 milliárd forintnak felel meg.

Viktor Berta, az ACC Aviation alelnöke elmondta az Insidernek, hogy a bérbeadók logisztikai nehézségekkel szembesülhetnek, ha a légitársaságok és a hatóságok nem hajlandóak együttműködni.

A logisztikai kihívás óriási. Több száz gépről beszélünk, amelyeknek valahogyan ki kell repülniük [Oroszországból]. Mégis hova mehetnének? Vajon együtt fognak működni? Érkezik-e majd fentről egy parancs, hogy tagadják meg a közös munkát?

-fakadt ki Phil Seymour, az IBA légiközlekedési specialistája a The New York Timesnak.

Oroszország része a légi járművekről szóló Fokvárosi Egyezménynek, amely megkönnyíti a bérbeadók számára a lízingelt repülőgépek visszaszerzését, ha partnerük nem tudja fizetni a költségeket. A megállapodás érvényesítéséhez azonban bírósági segítségre, együttműködésre van szükség, az viszont meglehetősen bizonytalan, az oroszok hogyan reagálnának egy ilyen eljárásra.

Mindezek mellett a légiközlekedési szankciók mindkét oldalon éreztetik hatásukat, így a bérbeadók is nehezen jutnak be Oroszországba, hogy begyűjtsék gépeiket.

Mennyire súlyos a helyzet?

Az AerCap elismerte az Oroszországgal való üzletelés kockázatát. Közleményében azt írta, problémákba ütközhet a repülőgépek visszaszerzése.

Komoly akadályok merülhetnek fel, és valószínűleg jelentős költségekkel és kiadásokkal kell számolnunk a visszavételek lebonyolítása során

-olvasható a cég biztonsági jelenésében.

Az Ishka tanácsadója, Paul O'Driscoll a The New York Timesnak elmondta, hogy a cégeket súlyos pénzügyi veszteségek fenyegetik a felmondott szerződések miatt. O'Driscoll elmagyarázta, hogy a bérleti szerződés lejártakor a vállalatoknak jó állapotban kell visszaadniuk a gépeket a bérbeadónak, ami makulátlan belső teret és tökéletes műszaki állapotot jelent.

Egy szerződés felmondása esetén azonban az orosz légitársaságok nem kötelesek elvégezni az elvárt karbantartásokat.

Elemzők szerint az olyan cégek, mint az AerCap, amely 2021 végén 75 milliárd dollár értékű vagyonnal rendelkezett, ki fogják bírni a repülőgépek esetleges elvesztését. A New York Times azonban figyelmeztet, a kisebb flottával rendelkező vállalatok akár csődbe is mehetnek.

Az AerCap mellett a szingapúri székhelyű BOC Aviation és az írországi Avalon is lízingel repülőket az oroszoknak. Előbbinek 18, utóbbinak valamivel kevesebb, mint 20 gépe van az országban.

Ne hagyd ki!