Vagy szó szerint lapozhatóvá tehet e-könyveket
Fotó: Shutterstock

Az óriásplakátokat is megváltoztathatja az e-papír

Elsősorban állóképek megjelenítését teszi lehetővé az E Ink Spectra 6 nevű e-papír kijelző. A technológia megváltoztathatja például az óriásplakátok paci szegmensét, valamint hatással lehet a ruhaiparra is.


Megérkezett a színes e-papír

Nagyjából húsz éve dobta a piacra az első fejlesztéseit az E Ink nevű cég. Azok a találmányok csak fekete-fehér tartalmak megjelenítésére voltak képesek. Majdnem két évtizedet kellett várni, hogy bejelentsék a színes változatokat.

A korábbi e-papír kijelzőket ruhákon is lehet hordani, de van olyan verziója is, ami e-könyveket tesz szó szerint lapozhatóvá. Az új, Spectra 6 különlegessége, hogy majdnem olyan jól jeleníti meg a színeket, mint egy LCD képernyő.

A HVG hozzáteszi, az új e-papír 30:1-es kontrasztarányú és nagyjából 200 ppi-vel (pixel per inch) rendelkezik. A Gizmodo szerint pedig mivel a Spectra 6 leginkább arra alkalmas, hogy színes, statikus képeket jelenítsen meg, leginkább az óriásplakátok szegmenség forradalmasíthatja. A technológiával anélkül lehet lecserélni a hirdetéseket, hogy újat kell nyomtatni és ragasztani a helyükre. Emiatt igen költséghatékony megoldást kínálhat.

Gondok a papírágazatban

Egyébként igen nehéz helyzetben van a hagyományos papírágazat. A drágulás a szektort sem kerülte el, ami miatt 60-150 százalékos áremelkedést mutattak a különböző papírtípusok nagyjából az elmúlt másfél évben.

Az iparágak minden szereplőjét, valamint a végfelhasználókat is egyaránt kellemetlenül érintik az emelkedő papírárak. A nyomdák kénytelenek megrendelőikre hárítani az áremelkedést, miközben a normál működés fenntartása magasabb működőtőkét igényel, mivel a korábbiakhoz hasonló készletek finanszírozása több pénzeszközt köt le. Ez egyes esetekben akár likviditási problémákhoz is vezethet

- idézi Orgován Katalint, a Nyomda- és Papíripari Szövetség elnökét az Index.

Hozzátette, az utóbbi években jelentős fejlődésen ment keresztül a nyomdaipar, ami leginkább a csomagolóanyag-gyártás fellendülésének köszönhető: egyre igényesebben csomagolnak egyre kisebb porciókban. Emiatt diverzifikálódnak a nyomdák is, sokan nyitnak a csomagolóanyag-gyártás felé.

Meggyőződésünk, hogy papírra mindig szükség lesz, hiszen ez az egyik leginkább környezetbarát alapanyag. Könnyű visszaforgatni, mindezt akár hat-nyolc alkalommal is meg lehet tenni. A papír visszaforgatási aránya a legjobb, Nyugat-Európában elérni a 80 százalékot. A természetbe jutva lebomlik, nem terheli a környezetet. Ez kevés más alapanyagokról mondható el. Van jövője a papírnak, de fontos, hogy Magyarországon is növelni tudjuk a visszaforgatás arányát. Ezen a téren magasabb fokú tudatosságra van szükség a társadalom részéről

- mondta az elnök.

(A nyitókép illusztráció.)


Ne hagyd ki!