Magyar állami kézben a ferihegyi reptér
Fotó: Shutterstock

Visszavásárolták, magyar állami kézben a ferihegyi reptér

Több mint egy éves intenzív tárgyalássorozatot követően aláírták a Budapest Airport Zrt. adás-vételi szerződését. A tranzakció lezárult, így csaknem 20 év után újra nemzeti többségi tulajdonba került a reptér, olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében.


A közlemény szerint

a reptér tulajdonlása szuverenitási kérdés, ami nem csak a személyszállítás és a turizmus, hanem az áruszállítás miatt is stratégiai jelentőséggel bír, a gazdasági vérkeringés egyik ütőere. Éppen ezért volt történelmi bűn, amit 2005-ben a dollárbaloldal a reptér elhibázott privatizálásával elkövetett. Mindezt tovább tetézte, hogy az eladásra gazdasági konjunktúra mellett, békeidőben került sor. A jelenlegi kormány ezzel szemben a mostani háborús idők közepette is képes volt arra, hogy kijavítsa ezt a megbocsáthatatlan hibát és visszavásárolja a repteret.

A Budapest Airport Zrt. visszavásárlása a rendszerváltás utáni időszak legösszetettebb és legnagyobb értékű gazdasági tranzakciója. A tárgyalások a Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. és VINCI Airports részéről két körben zajlottak. Az üzletkötés ugyanis egy nemzetközi eladói körrel történt, amelyet az AviAlliance, a GIC és a CDPQ alkottak. Másfelől a tranzakció zárásához a repteret finanszírozó nemzetközi hitelezői körrel is megállapodást sikerült kötni. Az adásvételi tranzakció közép-európai viszonylatban is rekord méretet képvisel. A visszavásárlás rendkívül bonyolult feladat volt, hiszen míg a repteret eladni könnyű, addig visszavásárolni nehéz.

A megállapodásnak köszönhetően vételár arányosan a Magyar Állam 80 százalékos tulajdonrészt szerez a Budapest Airport Zrt.-ben, a francia társbefektető VINCI pedig 20 százalékot. A vételár 3,1 milliárd euró, a hitelezői konzorciummal történt sikeres megállapodással pedig a korábbi tulajdonosok által felvett 1,44 milliárd eurónyi hitel került meghosszabbításra.

Hosszas előkészületeket követően a megállapodás eredményeképpen az állam olyan rendkívüli szakértelemmel rendelkezdő partnerrel működik együtt, amely kontinenseken átívelően több mint 70 helyszínen működtet világszínvonalú reptereket.



A visszavásárlás érdekében az állam több vagyonelemet is értékesített. Az elmúlt időszakban a Magyar Állam 100 százalékos tulajdonában álló Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. sikeresen értékesítette az Erste Bank Hungary Zrt.-ben és a Yettel Magyarországban meglévő tulajdonrészét, valamint a hazai VIG társaságokban meglévő részesedésének döntő részét (az állam 45 százalékos tulajdonrészét 10 százalékosra csökkentette).

A három ügylet pénzügyi zárása jelentős, összesen több mint 700 millió eurós (közel 270 milliárd forint) bevételt eredményezett az állam számára, amelyet a budapesti repülőtér visszavásárlásának finanszírozására fordított. A vételár fennmaradó részét a Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. az Eximbanktól kapott fejlesztési hitelből, valamint a költségvetés által végrehajtott tőkeemelésből finanszírozta.

A munka a visszavásárlással nem áll meg. Sőt csak most kezdődik igazán, hiszen a magyar kormány és a francia társbefektető-üzemeltető azon fog dolgozni, hogy a budapesti reptér ne csak a régió, hanem a világ egyik legkiválóbb repterévé válhasson. A reptér a turizmuson és a cargo-n keresztül érdemben fog hozzájárulni ahhoz, hogy hazánk találkozási pont jellege tovább erősödjön, azaz a reptérrel tovább fogjuk erősíteni a nyugati és keleti tőke és csúcstechnológia hazánkban történő összekapcsolását

-olvasható a közleményben.


Ne hagyd ki!