Barna és zöld üres sörösüvegek
Fotó: Shutterstock

Nem elég, hogy drágul a sör, üveg sincs elég

Német sörgyártók arra figyelmeztetnek, hogy idén nyáron nem lesz mibe tölteni a sört, hiánycikk lesz a sörösüveg. A sörivókat arra kérik, hogy vigyék vissza az otthon tárolt üres üvegeket a boltokba.

A helyzet „extrém módon feszült” – mondta a Német Sörfőzdék Szövetségének elnöke, Holger Eichele a német Bild című lapnak.

Nemcsak drágul, de nincs

A hiány leginkább a kis és közepes méretű sörösüvegek piacán lesz érzékelhető – mondta egy iparági szakértő. A sörgyártók nyolcvan százalékkal drágábban tudják beszerezni az új sörösüvegeket, mint tavaly ilyenkor. A sör gyártási ára ugyancsak emelkedik. A sörösüveghiány egyik oka az energiaárak növekedése, amely maga után vonta az üveggyártás költségeinek növekedését is – tudta meg a Bild egy iparági szóvivőtől.

A helyzetet tovább nehezíti, hogy kevés a teherautósofőr, ezért akadozik az ellátási lánc. Mindezek eredményeként az új sörösüvegek majdnem dupla annyiba kerülnek, mint tavaly.

Német sörgyártók korábban arra figyelmeztettek, hogy

söreik ára akár 30 százalékkal is emelkedhet,

főként az energiaárak növekedése miatt.

A sörösüveghiány főként a kisebb főzdéket érintheti hátrányosan, mert általában a nagyobb gyártókat szolgálják ki elsőként.

Társadalmi összefogás

Holger Eichele szerint a legjobb, amit a németek tehetnek, hogy amilyen gyorsan csak lehet, visszaviszik a boltokba az üres sörösüvegeket. Azt tanácsolja a fogyasztóknak, hogy

„ne tárolják tömegével az üvegeket a pincében”.

Németországban a sörösüvegekért felszámolnak egy kisebb összeget, arra apellálva, hogy a sörivók visszaviszik őket a boltba, amikor megveszik a következő kört. Németországban a dobozos sörök kevésbé elterjedtek, mint a világ más részein, ráadásul a helyi sörfőzdék gyakran egyedi igény szerint gyártott üvegeket használnak, amiket nehéz helyettesíteni.


Ne hagyd ki!