Elég sok mindenhez elég 12 TB
Fotó: Shutterstock

Óriási felhős tárhelyet kínál az Apple - persze nem ingyen

Új opciókkal bővíti az Apple az iCloud+ tárhelykínálatát. A csomagok ára elég borsos lesz, azonban akár 12 TB tárhelyhez is hozzájuthat az előfizető a felhőben. A kínálat bővülését az iOS 17 érkezéséhez időzítették.


Bővíti az iCloude+ csomagjait az Apple

Két csomaggal, egy 6 és egy 12 TB-ossal bővíti az iCloud+ felhőtárhely-kínálatát az Apple - jelentette be a cég. Ez hatalmas ugrás a korábban elérhető tárhelyméretekhez képest, hiszen eddig csak egy 50 és egy 200 GB-os, valamint egy 2 TB-os opció állt az előfizetők rendelkezésére.

Az Apple természetesen nem adja ingyen az tárhelyet. Havonta 30 dollárt fog kérni a 6 TB-ért, valamint 60-at a 12-ért. Tehát durván 11 ezer és 22 ezer forintot, bár a magyarországi árazás még nem ismert. Viszont az is kiderült, az új csomagokat szeptember 18-ától, az iOS 17 érkezésétől igényelhetik a felhasználók.

A HVG megjegyzi, abból is látszik, hogy szükség lehet az Apple felhős tárhelyének az ekkora méretű bővítésére, hogy a hír nagyon pozitív fogadtatást váltott ki a youtuberek és más tartalomgyártók körében.

Szigorít felhőszolgáltatásán a Dropbox

Mindeközbenmivel a felhasználóik egyre inkább visszaélnek a Dropbox fizetős, tárolási korlátokat nem tartalmazó csomagjával. Ezért úgy döntött a cég, a Microsoft és a Google mintájára ők is megszüntetik a korlátlan felhőalapú tárhelyszolgáltatásukat.

Mint írják, a havi 18 euróba kerülő Advanced prémium szintet eredetileg vállalkozásoknak és szervezeteknek szánták, azonban egyesek kriptovaluta-bányászathoz is használják. Emellett elterjedt a szolgáltatás továbbértékesítése is.

Úgy látják, ezek a visszaélések rengeteg tárhelyet emésztenek fel (a visszaélők több ezerszeresét foglalják el a hagyományos üzleti felhasználók által használt tárhelyeknek), és a platform stabilitását is veszélyeztetik.

Emiatt az Advanced csomag új ügyfelei a jövőben 15 TB kezdő tárhelyet fognak kapni három licenccel az egész csapatra, ami licencenként további 5 TB-tal lesz növelhető. A licencenként 35 TB-nál kevesebbet használó, meglévő Advanced ügyfelek tárhelye megmarad, valami további 5 TB-ot kapnak a következő öt évre ingyen. Így a korlátlan csomag megszüntetésével senkinek sem törlődnek az adatai. A 35 TB-nál többet igénylő ügyfelekkel (az Advanced ügyfelek 1 százaléka) külön is egyeztet a cég.


Ne hagyd ki!