Vitában áll a Tesco több beszállítójával is az áraik miatt
Fotó: Shutterstock

A Tesco vezére megtalálta a drágulás felelőseit

A kiskereskedelmi üzletlánc, a Tesco brit elnöke szerint indokolatlanul nagy mértékben növelte az árait a bolthálózat több beszállítója. Azonban a vállalat fellép az általuk nem megmagyarázhatónak tartott drágulásokkal szemben.


Túl sokat drágultak a beszállítók?

A Tesco külön munkacsoportot hozott létre, amelynek feladata az élelmiszer-összetevők és a nyersanyagköltségek figyelése, és ennek alapján kiszámítja, hogy a beszállítók által érvényesíteni kívánt költségemelkedések indokoltak-e

- nyilatkozta John Allan, a Tesco elnöke a BBC-nek.

A brit üzletlánc számos beszállítójánál kifogásolta a túl magasnak vélt árakat korábban is. Hasonló árvita miatt például a Kraft Heinz globális élelmiszer-konglomerátum egyes termékeit nem is lehetett kapni a bolthálózatnál az Egyesült Királyságban tavaly egy ideig.

Az MTI hozzátette, hogy a szigetországban éves alapon 10,5 százalékos volt az általános infláció decemberben. Ezen belül az élelmiszerárak 16,8 százalékkal emelkedtek.

Kényszermunkások miatt is pereskedhet a Tesco Angliában

Egyébként is rájár a rúd a Tescora Angliában manapság. Az üzletláncot beperelte az egyik beszállítójának, a VK Ruhagyárnak (VKG) 130 korábbi dolgozója. Ők 2017 és 2020 között készítettek főleg F&F márkájú farmernadrágokat, farmerdzsekiket és egyéb ruhákat a brit üzletlánc thaiföldi üzletágának, az Ek Chai-nak (az ágazatot 2020 decemberében eladták a Charoen Pokphand Groupnak). A Guardian birtokába jutott képekre hivatkozva azt írja, hogy az Egyesült Királyságban lévő boltokba is jutott az érintett ruhaneműkből, bár ezt a bolthálózat tagadta.

Azzal vádolják a korábbi dolgozók VKG-t, hogy illegálisan alacsony fizetésért, szörnyű munkakörülmények között, heti 99 órát dolgoztatták őket. Mindezt jóval a helyi minimálbér alatt, napi 3 fontért (kevesebb mint 1400 forint) tették, havi egy szabadnappal. A munkaidejük alatt számos üzemi baleset történt, és agresszívek voltak velük az üzemvezetők is, de hosszan sorolhatnánk a vádakat.

A dolgozók Thaiföldön is a bírósághoz fordultak, ahol csekély sikereket értek el. Szakértők szerint azért, mert a ruhagyár könyvvizsgálója korábban a szőnyeg alá seperte az ügyüket. Ezután döntöttek úgy, hogy az Egyesült Királyságban próbálnak szerencsét.

Későn értesülhettek róla

A Tesco az üggyel kapcsolatban elmondta, hogy fontosnak tartja a teljes beszállítói láncában dolgozók jogainak a védelmét. Ha észlelte volna az említett súlyos problémákat, megszakította volna együttműködést a VKG-vel. A brit cég nem vett részt a gyár mindennapi működésében a szabványok meghatározásán és ellenőrzésén, valamint a megrendelések leadásán túl.

Először 2020 augusztusában érkezett a Tescohoz olyan auditcsomag, amely problémákról számolt be a ruhagyárban. Azonban a VKG a cég beszállítója maradt 2020 decemberig, amikor eladták az Ek Chai-t. Az üzletlánc közleménye szerint egyből vizsgálatot indítottak, és ki akartak szállni az együttműködésből, azonban erre nem nyílt lehetőségük az üzletáguk értékesítése előtt.

Ne hagyd ki!