Igazodniuk kell a piaci verseny követelményeihez
Fotó: Shutterstock

Az Xbox is követi a PlayStation példáját

Miután a japán Sony tavaly megemelte a PlayStation 5 árát, várható volt, hogy az amerikai Microsoft Xbox Series X konzoljának az árszintje is emelkedni fog. Eddig kellett a bejelentésre várni. Azonban nemcsak a játékkonzol drágul, hanem az Xbox Game Pass előfizetés is.


Árakat emel a Microsoft

A Microsoft öt ország kivételével (Egyesült Államok, Japán, Chile, Brazília és Kolumbia) minden országban megemeli az Xbox Series X konzol árát augusztusról. Emellett most először növekszik az Xbox Game Pass és Xbox Game Pass Ultimate előfizetések havidíja is. A cég a drágulást azzal magyarázta, hogy az árcéduláiknak igazodniuk kell a piaci verseny követelményeihez.

A Sony már tavaly megemelte a PlayStation 5 árszintjét, ahhoz fog igazodni a Xbox Series X ára. A szakértők szerint a japánok áremelése után csak idő kérdése volt a Microsoft lépése. A módosítás után az amerikaiak Series X modellje a legtöbb európai piacon 549,99 euróba (valamivel több, mint 200 ezer forintba) fog kerülni, azonban a Series S árán nem változtatnak.

Így emelkedik az előfizetések díja

A 2017-ben indult Xbox Game Pass előfizetés ára az indulása óta most először emelkedik. Az Xbox Game Pass Ultimate és a Game Pass for Console díja július 6-tól ugrik meg. Az előbbiért Magyarországon havi 4190 forint helyett 4790 forintot kell fizetni, az utóbbi alapára pedig egyhavi 3000 forintról 3190-ra növekszik.

A hwsw megjegyzi, a PC Game Pass árai a jelek szerint nem változnak, illetve ha valaki éves csomagra fizetett elő az Xbox Game Pass szolgáltatásnál, az új díjszabás nem lép életbe az előfizetés megújításáig.

Nem volt könnyű vezérlőt szerezni

Egyébként tavaly gyakran előfordult, hogy készlethiány lépett fel a legújabb generációs játékkonzolokból, a PlayStation 5-ből és az Xbox Series X/S-ből. Hazánkban egész hamar beszerezhető volt például a Series X, az Egyesült Államokban azonban jelentősen elhúzódhatott a megrendelt konzol átvétele.

Sőt, az is megesett, hogy kontrollerekből is kifogyott a Microsoft. Például a redmondi számítástechnikai cég oldalán sem lehet rendelni az 1914-es modellszámú Xbox vezeték nélküli vezérlőből az Egyesült Királyságban a nyáron. Emellett több viszonteladónál, például a GAME-nél, a Smythsnál, az Argosnál és a Currynél is kimerültek a készletek.

A szakértők szerint a kialakult helyzet szokatlan volt, de nem meglepő, hiszen több elektronikai cikk kapcsán is problémák merültek fel a gyártásban. A kínai zéró-COVID lezárások, valamint az orosz-ukrán háború miatt akadozott például a chipekből az ellátás.

Ne hagyd ki!