2020-ban 300 millióan használták a videókonferencia-szoftvert
Fotó: Shutterstuck

Összement a koronavírus járvány sikercége

A Zoom videókonferencia-szoftver - vagyis a mögötte álló cég - a koronavírus-járvány egyik legnagyobb nyertese volt. Százmilliók használták a programot a pandémia alatt, a cég részvényeinek árfolyama is az egekbe szökött. Mára azonban kipukkant az elmúlt évek nagy techlufija.


Óriásit ment a Zoom

A koronavírus-járvány csúcsidőszakának egyik meghatározó brandje volt a Zoom. Ugyan a webináriumok és videóbeszélgetések lebonyolítására használt programhoz nagyon hasonlóan működött a Skype, a Google Meet vagy a Microsoft Teams, a kaliforniai startupnak volt egy nagy előnye velük szemben. Amikor az egész világon egyszerre nőtt óriásira az igény a videókonferencia-szoftverekre, a befektetők olyan céget kerestek, amely független a nagy techvállalatoktól. Így jött képbe náluk a Zoom – írja a Qubit.hu.

A Zoom-ot 2011-ben alapították, 2017-ben pedig már egymilliárd dollár fölé értékelték. A startup 2019 áprilisában lépett a tőzsdére, nagyjából egy évvel azelőtt, hogy a fél világ karanténba kényszerült, és hirtelen óriási szükség lett olyan platformokra, amelyek segítik a kapcsolattartást például a családdal, a barátokkal, a munkahellyel, vagy éppen meg lehet tartani velük az iskolai órákat.

Szépen mutattak a számok

A Zoom felfutását jól mutatja, hogy amíg 2019 decemberében 10 millióan használták a programot, 2020 áprilisában már 300 millióan. A cég árbevétele 326 százalékkal, 2,6 milliárd dollárra nőtt két évvel ezelőtt, a nyeresége pedig 22 millióról 672 millióra ugrott 2020-ban az egy évvel korábbi bázishoz képest.

A befektetőinek az üzleti modellje is vonzó volt a Google-től vagy a Microsoft-tól való függetlenség mellett. Az egyszerű felhasználók ingyen használhatták az appot, a céges csomagokkal viszont nagyot kaszáltak.

A Zoom 2020 októberében érte el a csúcsát, amikor a februári 89 dolláros részvényárfolyamához képest 559 dolláron jegyezték. Külön érdekessége ennek az időszaknak, hogy mellette a hasonló nevű vállalkozások részvényei is jelentősen drágultak.

Leeresztett a lufi

Onnantól viszont folyamatos értékcsökkenés jellemezte a Zoom részvényeit. Tavalyelőtt decemberben már csak 337 dollárt ért, 2021 utolsó hónapjában 184-et, jelenleg pedig 91-et. A részvények összértéke is csökkent ebben az időszakban. Két éve decemberben 96 milliárd dollárt tettek ki, a tavalyi évet 55 milliárdon zárták, jelenleg pedig 28 milliárdot kóstálnak.

A pandémia alatt bevezetett korlátozások feloldása tehát 83 százalékos esést eredményezett a részvényei árfolyamában. Jelenleg pedig kevesebbet ér a vállalat, mint közvetlenül a koronavírus-járvány kitörése előtt.

Ne hagyd ki!