Villanykörte a zöld füvön
Már a közeljövő is azoknak a háztartásoknak és kkv-knak kedvez, melyek tudatosan lépdelnek előre a mind nagyobb fokú energetikai önállósulás irányába.

​Mindenkinek lépnie kell

Az elszállt európai energiaárakkal kapcsolatban sokakban felmerülhet, hogy mindez kinek a hibája? Az energiafordulat miatt van-e, vagy inkább a fosszilis energiahordozók szűnni nem akaró támogatási politikája ütött most vissza? Tulajdonképpen mindegy. A jövőt tekintve ez a vita ugyanolyan lényegtelen. A valódi változás ott kezdődik majd, amikor az eddig passzív fogyasztó keresni kezdi, mert keresni kénytelen azokat a lehetőséget, amelyek számára az öngondoskodó, termelő-fogyasztói státusz megteremtését teszik lehetővé.

Az európai energetikai gondolkodás célirányosan abba az irányba halad, hogy a szén, a földgáz, a benzin és a gázolaj belátható időn belül eltűnjön a háztartások és a legtöbb kis cég életéből. A 2030-as és a 2050-es céldátumok ennél fogva Magyarországon mindenkinek adnak gondolkodni és tennivalót. Akkor is, ha már ledes a világítás, korszerűnek nevezhetők a nyílászárók, szigetelt a ház és korszerűek az energetikai gépészeti berendezések. Ennyi ugyanis már nem elég.

Az út, amin el kell indulni, a napelemes rendszerekkel kezdődik, majd a hőszivattyúk és energiatároló rendszerek után a lokális, illetve regionális zöldenergiás termelők szerveződése felé mutat.

Tévedés azt gondolni, hogy a következő évek jelentős összegű beruházás nélkül megúszhatók, mert ha a jelenlegi gázár-krízis rendeződik is, az energiaárakat felhajtó erő megmarad. A szükséges hálózatfejlesztések, a kötelező digitalizációs beruházások, az elmaradt erőműépítések pótlása nem teszik lehetővé az olcsó energia visszatérését. És ezügyben az új paksi atomerőmű építése sem jelent kivételt. A háztartásoknak, ahogyan a kkv-nek is annyi mozgásterük van, hogy eldöntsék: meddig költenek még fosszilis energiára és a kényszerű változást mennyire tervezetten tudják végrehajtani.

​Mit tehetnek a háztartások?

A lakóingatlanok energiaszükségletének megteremtése, a termelő-fogyasztói állapot elérése lakásmérettől és az abban lakók energiaigényétől függően egy 4-10 kW teljesítményre képes, kulcsrakészre szerelve, a szükséges engedélyekkel együtt 2-6 millió forintba kerülő napelemes rendszerrel elérhető. Amíg az évente egyszeri, szaldós elszámolás megmarad, a háztartás akár ezzel le is tudhatja a klímaküldetését.

A fejlődés következő lépcsője az, amikor a jól leszigetelt, energiahatékony házak és lakások a földgázt is árammal váltják ki. Ez egyenesen az elektromos fűtés felé vezető út, amelyen gyorsíthatja a haladást az, hogy

az utóbbi években a működési tartományukat és a hatékonyságukat jelentős mértékben javító levegő-levegő hőszivattyús-hőcserélős rendszerek ma már akár félmillió forintos induló árral beszerezhetők.

Újra felértékelődnek a jelentős hatékonyságjavuláson átjutott modern bojlerek és napkollektorok is. A háztartásokban csak később válhat általánossá az elektromos autók térnyerésével együtt egyre olcsóbb és mind inkább a plug and play egyszerűségű akkumulátoros energiatárolás.

​Be az energiaközösségbe!

A kis és középvállalatok számára, méretükből és tevékenységi profiljukból eredően a fentiekhez hasonló a következő évek missziója. Egy belvárosi ékszerüzlet energetikai igényei természetesen nem összehasonlíthatók egy kis fémmegmunkáló cégével. Ám egy termelő kkv megcélozhatja a részleges vagy teljes energiafüggetlenséget; egy szolgáltatói profilú kkv megválaszthatja, hogy milyen energiaprofilú ingatlanban fogadja eztán az ügyfeleit, a cég elektromos autókra vált vagy sem. Azonban a termelők vállalkozásoknál gyorsan túl kell lépni azon, hogy elégségesnek érezzék a hőfüggöny van a bejáraton.

Érdemes felfogadni egy energetikai specialistát, aki képes a komplex energetikai auditon túl akár a konkrét beruházásokig megoldásokat, menetrendet adni, mert a kkv-k esetében is csak egytelen lépést jelent, nem pedig a teljes utat, ha az üzem tetejére napelem kerül.

A napkollektorok a fűtés és a használati melegvíz biztosítására, a különböző teljesítményoptimalizálók, időzítők és más modern, beépíthető rendszerelemek pedig a fogyasztási lökések kisimítására képesek. Nem kérdés, hogy a kkv-k a költségeik kordában tartása, a saját szükségletek megtermelése mellett ezen az úton a saját mozgásterüket is növelni tudják.

Az sem lesz mindegy, milyen messziről szerzik be a szükséges energiát, mivel immár Magyarországon is létesíthetők energiaközösségek. Az pedig több vonatkozásban is aranyat érhet, ha egy cég lokálisan is részesévé válik egy ilyen projekteknek. A helyben elérhető és megtermelhető energiát ugyanis nem terheli szállítási költség. Az energiaközösségek utáni következő lépcsőfok már a mikrohálózatok világa, amit az Egyesült Államoktól Kínáig a következő évtized legfontosabb regionális energetikai kérdéseként kezelnek. Oda kell eljutni, hogy ez nálunk is így legyen.

A cikk megjelenését a Wagner Solar Hungária Kft. támogatta! A napelemes rendszerekről bővebb információ ITT!


Ne hagyd ki!