Bomaszzával etetik a felújítás után a régi magyar erőművet
Fotó: Shutterstock

10 milliárdból keltik életre a leharcolt hazai erőművet

A Veolia csoporthoz tartozó CHP-Invest Kft. és az Újpalotai Energia Kft. 10 milliárd forint értékű szerződést kötött a finn Valmet céggel a Vértesi Erőmű kazánjainak felújítására - közölte az erőművet fejlesztő társaság, a Veolia.


A kazánok korszerűsítése 2024-ben fejeződik be, az áram- és távhőszolgáltatás még abban az évben vegyes tüzeléssel, zömmel biomassza felhasználásával indul újra. A Veolia csoport 2022 szeptemberében jelentette be, hogy az MVM Zrt.-től megvásárolta a Vértesi Erőművet, és az ország ötödik legnagyobb szén- és biomasszatüzelésű létesítményét faapríték és előkészített szelektált hulladék (SRF) elégetésével indítanák újra.

A Vértesi Erőmű 1-es és 2-es kazánjait egy korábbinál modernebb fluidágyas biomasszatüzelésű rendszerre alakítják át. A kazánok kiszolgálják Oroszlány és Bokod ötezer háztartásának távhőigényét, valamint több mint 600 GWh villamos energiát termelhetnek, ami a magyar villamosenergia felhasználás mintegy 1,5 százalékát teszi ki. Az erőmű a faaprítékot elsősorban Oroszlány környékéről szerezné be, de szükség esetén az ország távolabbi részeiből is fogad biomasszát. Az erőmű újraindítása új munkahelyeket is teremt, a toborzás 2023 tavaszán indul, amely szakmai képzéssel is kiegészül. A Vértesi Erőmű várhatóan közel 300 főt foglalkoztat majd már 2024 elején.

Az oroszlányi erőműben 2015. december 31. óta üzemszünet van. A létesítmény a környezetvédelmi normák szigorodása miatt azóta nem működhetett. Az erőmű 2015-ös bezárásával egyidőben szűnt meg Magyarország utolsó mélyművelésű szénbányája, a közeli Márkushegy. A két létesítményben csaknem ezer ember dolgozott.

A Veolia csoport Magyarország egyik vezető közművállalata. A társaságcsoport 2021. évi árbevétele közel 226 milliárd forint volt, munkavállalóinak létszáma megközelíti a 3000 főt. A Veolia energetikai üzletága 50 hazai önkormányzat létesítményei mellett 85 középületet, 66 egészségügyi és szociális intézményt, valamint 57 ipari telephelyet lát el energiával. Távhőszolgáltatóként 14 városban több mint 40 ezer lakos távfűtéséről gondoskodik és országszerte további 620 ezer ember számára termel hőenergiát.


Ne hagyd ki!