Sárga gázvezeték gázkitermelés
Fotó: Shutterstock

Kisegítette a Gazprom a szegény európai országot

A Gazprom helyt adott a moldovai kormány kérésének, amely korábban fizetési haladékot kért az orosz gázóriástól.

A volt szovjet tagköztársaság és a Gazprom tavaly november elsején írt alá öt évre szóló gázszállítási megállapodást. Eszerint Moldovának minden hónap huszadikáig előre kell fizetni az energiahordozóért.

Annyira azért nem

Az orosz energiacég közleményében megállapította: a Moldovagaz nem teljesítette szerződéses kötelezettségét, nem fizette ki előzetesen a gázt augusztus hónapra. Ezzel együtt a Gazprom beleegyezett a fizetési határidő meghosszabbításába, szeptember elsejéig – írja a Reuters.

Kérdés, hogy ez mennyire segít a Moldovagazon, amelynek vezetője, Ion Ceban korábban azt mondta: az egyetlen megoldást abban látná, ha a negyedik negyedévig halasztást kapnának a fizetésre. A jelek szerint a Gazprom ebbe nem ment bele.

Az orosz gáz ára augusztus hónapra 47 százalékkal emelkedett a Moldovagaz számára. A Gazprommal kötött ötéves megállapodásuk értelmében a gáz ára havonta változik az aktuális spot ártól és az évszaktól függően.

Úgy, mint Magyarország

Az Ukrajnával és Romániával határos apró állam az elmúlt évben többször is hasonló helyzetbe került, nem tudott mindig időben fizetni az orosz gázért. A Gazprom tavaly kétszer is figyelmeztette a mintegy 2 és félmillió lakosú Moldovai Köztársaságot, hogy leállítja a szállítást.

Az ország volt elnöke, az oroszpárti Igor Dodon korábban arra szólította fel a jelenlegi, nyugatbarát vezetést, hogy tegye félre a büszkeségét.

Az elnöknek és a miniszterelnöknek azonnal Moszkvába kell utaznia, és kialkudni egy alacsonyabb árat, ahogy a magyar vezetés is tette. Magyarország sokkal kedvezőbb árat fizet, mint Moldova

- mondta Dodon a Reuters szerint.

A volt elnök jelenleg házi őrizetben van hazaárulás és korrupció vádjával, amelyeket tagad. Moldova idén kérte felvételét az Európai Unióba.

Közben Bulgária, amely korábban visszautasította a rubelben fizetést a gázért, most tárgyalna a Gazprommal a szállítás újraindításáról.


Ne hagyd ki!