Sérga gázcsővezeték kék ég
Fotó: Shutterstock

Nem akartak rubelben fizetni, most tárgyalnának az orosz gázról

Bulgária energiaügyekért felelős minisztere szerint „elkerülhetetlen”, hogy a balkáni ország tárgyaljon a gázszállítás újraindításáról a Gazprommal.


Bulgária egyike volt azoknak az európai országoknak, amelyek nem voltak hajlandóak az orosz gázért rubelben fizetni. Igaz, arról még egy másik kormány döntött.

Muszáj

Rosszen Hrisztov azt nem árulta el, mikor kezdődnének az egyeztetések a Gazprommal, de hangsúlyozta, hogy országának olcsó gázra van szüksége.

A vállalatok igényeit figyelembe véve valójában elkerülhetetlen a tárgyalás a Gazprommal a szállítás újraindításáról

– mondta Hrisztov újságíróknak.

Az európai uniós ország gázszükségletének több mint 90 százalékát a Gazprom biztosította áprilisig, amikor még az előző bolgár kormány elutasította a rubelben fizetést. Az országnak 2022 végén jár le a hosszú távú szerződése a Gazprommal.

Nem lesz könnyű

Hrisztov azzal vádolta Kiril Petkov korábbi miniszterelnököt, hogy az ukrajnai háború miatt leépítette a kapcsolatokat Moszkvával. Petkov kormánya júniusban, hivatalba lépése után hat hónappal bukott meg.

Hrisztov nem reménykedik gyors és könnyű tárgyalásokban.

"Egyáltalán nem rózsás a helyzet a Gazprommal.

De egyértelmű, hogy lépnünk kell. Rendkívül nehéz egyeztetésre számítok"

- mondta.

Van, aki követeli, van, aki ellenzi

Hrisztov az ideiglenes kormány tagja, amely augusztus 2-án lépett hivatalba. Azóta több százan tüntettek az új vezetés ellen, attól tartva, hogy ismét növekszik a Kreml befolyása a bolgár gazdaságra.

Üzleti szervezetek ugyanakkor felszólították a kormányt, hogy kezdje meg a tárgyalásokat az oroszokkal, mert tőlük olcsóbb lenne beszerezni a gázt, mint a nyílt piacról.

Az országnak évente 3 milliárd köbméter gázra van szüksége, ebből egymilliárd köbmétert Azerbajdzsántól vásárol, a maradékot a piacról szerzi be.

Moldova kapja az orosz gázt, de nem tud fizetni érte, oroszpárti politikusok ott is a Gazprommal való tárgyalásokat sürgetik.

Ne hagyd ki!