Telekom, bankszektor áremelés

Miért drágult ennyit itthon a telefonálás és a bankolás?

Májusban 4 százalékos inflációt mért a KSH, ebből 9,5 százalékos volt a szolgáltatások árainak emelkedése. Közben az élelmiszerek csak 1, a dohányáruk és az alkoholos italok 3,5, az üzemanyagokat is magába foglaló csoport tagjai 5,1 százalékkal drágultak. A szolgáltatásokon belül a telekom és banki árváltozások dobták meg az átlagot.


Az inflációs kosárban több mint 26 százalékos súllyal szerepelnek a szolgáltatások. Ezen belül jelentős tényező, hogy mind a banki, mind pedig a telekommunikációs szolgáltatók visszatekintő módon emelték áraikat a 2023-as rendkívül magas, 17,6 százalékos inflációhoz közel.

A Vodafone 15,4 százalékkal, a Yettel 15,3 százalékkal, míg a Telekom 15 százalékkal emelte a havi előfizetési díjait 2024. március elejétől.

Sokkal nagyobb a magyar áremelkedés az EU-átlagnál

A Portfolio a távközlési és banki szolgáltatások árváltozását nézte meg Magyarországon és az EU-ban. Az internetszolgáltatások díja 2020 és 2023 eleje között gyakorlatilag stagnált mind Európában, mind pedig Magyarországon, itthon azonban másfél éve kilőttek az árak és több lépcsőben folyamatosan emelkednek. Mára ott tartunk, hogy az internetért bő negyedével fizetünk többet, mint 4,5 évvel ezelőtt, míg Európában 6 százalékos az áremelkedés.

Hasonló folyamatokat látni a telefonszolgáltatásoknál is, azzal a különbséggel, hogy az Európai Unióban ezek ára lényegében stagnál az elmúlt években, míg Magyarországon több mint 25 százalékkal emelkedett.


A banki szolgáltatásoknál mind Európában, mind Magyarországon folyamatos az emelkedés 2019 vége óta. Az idei első félévben azonban a magyar drágulás lényegesen magasabb volt az EU átlagánál.

Alig van verseny és különadók

A Portfolio megjegyzi, hogy a magyar telekommunikációs szektorban a piac rendkívüli mértékben koncentrálódott, a verseny korlátozott. A kormány emellett különadókkal sújtja a távközlési szektort is.

Ne hagyd ki!