Újabb fontos teendő a rezsicsökkentésből kieső vállalkozásoknak
Fotó: Shutterstock

Fontos teendőre figyelmezteti nem lakossági ügyfeleit az MVM

Nyilatkozatot kell tenniük azoknak az ügyfeleknek, akik augusztustól nem jogosultak egyetemes földgáz- és villamosenergia-szolgáltatásra - közölte az MTI-vel az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt.


Az érintett ügyfeleknek július 1-ig kell nyilatkozniuk a felhasználási helyeik megjelölésével, hogy végső menedékes jogintézmény keretében folytatólagos maradhasson számukra az energiaszolgáltatás. Amennyiben az egyetemes szolgáltatásra már nem jogosult ügyfél nem tesz nyilatkozatot, az MVM Next nem köteles az energiaellátását biztosítani.

A jogosultak körét a kormány múlt héten rendeletben módosította. Ebben határozták meg azoknak a vállalkozások körét és kötelezettségeit, amelyek nem jogosultak egyetemes szolgáltatásra, és erről nyilatkozniuk kell. A mikrovállalkozások továbbra is rezsicsökkentett, azaz a nem lakossági egyetemes szolgáltatás árképzésnek megfelelő áron jogosultak villamosenergiát és földgázt venni a kormányrendeletben meghatározott fogyasztásig.

Emlékeztető: 2022. augusztus elsejétől az idei év végéig továbbra is rezsicsökkentett áron juthat áramhoz és gázhoz mintegy 100 ezer mikrovállalkozás. E lehetőség az energiát már jelenleg is az egyetemes szolgáltatás keretében, vagy egyetemes szolgáltatási áron vételezők számára biztosított. A kedvezményes áron kapják a földgázt és áramot az önkormányzati és állami bérlakás, szállóférőhely üzemeltetői is az ingatlanokban élők felhasználásának erejéig. A rezsicsökkentett árakon vételezhető mennyiségek felső limitjét a mikrovállalkozások átlagos fogyasztását figyelembe állapították meg, villamos energia esetén évi 4606 kWh, míg a földgáznál évi 1489 m3 szinten. A kedvezményes tarifák ilyen mértékű felhasználásig vehetők igénybe, e plafonok fölött a piaci árak érvényesek a mikrovállalkozásokra is.

A jogosulti kör változása nem érinti az eddigi lakossági ügyfeleket, így nekik nincs teendőjük. Augusztustól ugyanakkor az önkormányzati és állami bérlakásban, valamint szállóférőhelyen élők felhasználási helyeinek ellátására az önkormányzat, az állami bérlakás, valamint a szállóférőhely üzemeltetője is lakossági fogyasztónak minősül - olvasható az MVM közleményében.

A nyilatkozati űrlapok a kormányrendelettel együtt az MVM Next honlapjáról tölthetők le.

FRISSÍTÉS: A hozzá tartozó területen egyetemes szolgáltatást nyújtó E.ON Áramszolgáltató Kft. - amely április közepe óta szintén az MVM Csoport tagja - azt közölte, hogy az érintett ügyfelei a kft. honlapján tájékozódhatnak a változásokról és tölthetik le a kitöltendő nyilatkozatokat.


Ne hagyd ki!